Elmaradt a kötelező himnuszéneklés, de voltak ünnepi köszöntők – tanévet nyitottak kedden a csíkszeredai büntetés-végrehajtási intézet iskolájában is. Az új tanévben 59 idősebb, fiatalabb fogvatartott tanulja meg a betűvetést, vagy folytatja a már korábban elkezdett tanulmányait.
A kulturális minisztérium hatáskörébe tartozó Országos Szellemi Örökség kedden megszavazta azt a javaslatot, mely szerint felterjesztik a világörökség státus elnyerésére a csíksomlyói búcsút – tájékoztatott az RMDSZ elnöki sajtóirodája.
Mivel nem talált olyan manikűröst, akinek tetszett volna a munkája, ő maga is kipróbálta a szakmát. A csíkszeredai Hankó Tímea hetedik éve dolgozik manikűrösként, közel egy éve pedig műkörömépítőként is. Szerinte egy szép manikűr a nőiesség része, és bár ő maga a hosszú körmöket részesíti előnyben, a lényeg mégis csak az, hogy rendezett és ápolt legyen a köröm.
Látszik a hit az embereken – fogalmazott a Csíksomlyón eltöltött egy hónap után a kegytemplom új igazgatója. Urbán Erik ferences szerzetes, aki egyben a rendházfőnök helyettese is, augusztus közepén érkezett a Szűzanya lábához. Vallomása szerint örömmel tapasztalta az elmúlt néhány hétben, hogy a hozzájuk látogatókban van egyfajta törekvés a jóra, a hitben való elmélyülésre.
Romániában a kormány nemrég módosította az adótörvénykönyvet és az arra vonatkozó alkalmazási szabályzatot. A többi között választható opció lesz a negyedéves, előzetes nyereségadó-fizetés, valamint ezentúl a külföldi állampolgárok romániai tartózkodásuk kezdetétől kötelesek jövedelemadót fizetni, nem pedig a harmadik évtől, ahogyan a törvény eddig megszabta.'
A szerződések alá vannak írva, a gyerekek megkapják az erre vonatkozó kormányprogram keretében a kiflit és tejterméket már a tanítás első napjaiban is. Csíkszeredában és a környéken a program zökkenőmentes működéséről számoltak be tanintézmények vezetői és az önkormányzati elöljárók.
Székelyföldről csak egy cég, a csíkszentkirályi Agromec vesz részt az országos roncstraktor-programban. A Környezetvédelmi Alap honlapján tette közzé a forgalmazók jegyzékét.
A rendőrségi épületek és a rendőrök is maradnak, csak a munkamódszer változik – jelentette ki a Hargita megyei vidéki rendőrség átszervezése kapcsán Antal Ştefan főbiztos, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség helyettes parancsnoka.
Folytatódik ebben a tanévben is az a kormányprogram, amelynek keretében ingyenes tanszercsomagokat kapnak a nehezebb anyagi körülmények között élő diákok. Az igénylés most zajlik, a becsült adatokra alapozva pedig a Hargita Megyei Tanfelügyelőség megrendelte már a tanszercsomagokat.
Egy idős asszonyt gázolt el egy autóvezető Csíkszentsimonban, majd továbbhajtott, és egy másik autónak ütközött. Mint kiderült, a kormány mögött egy ittas hölgy ült.
A tanév első napján a gyalogátjárón gázoltak el egy gyermeket Csíkszeredában.
A paprika és a paradicsom – a nyár két igazi sztárja – találkozik ebben az egyszerű, mégis mennyei paraszti ételben. Füstös szalonnával, paprikás kolbásszal és egy csipet nosztalgiával ez a lecsó nemcsak a hasat, de a szívet is megmelengeti.
Néhány napon belül elindulhatnak a mammográfiás vizsgálatok a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban – közölte Demeter Ferenc, az intézmény menedzsere.
Csíkszereda felszabadulásának 71. évfordulója alkalmából hétfőn este ifj. Tompó László irodalomtörténész tartott előadást a Szakszervezetek Művelődési Házának márványtermében, ahol a Trianonhoz vezető valódi okokról értekezett.
Gyergyószentmiklóson jelentette be Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, hogy az RMDSZ jelöltjeként harcba száll egy újabb mandátumért a jövő évi helyhatósági választásokon. Borboly jelölését egyhangúan, vita nélkül támogatta az RMDSZ Hargita Megyei Egyeztető Tanácsa.
A megye minden magyar iskolája székely zászlót (megyezászlót) kapott az új tanév kezdete alkalmából a Hargita megyei tanács adományaként.
A CSTIT és a Pörgettyű Egyesület által szervezett fazekastanfolyam második, haladó szakaszára kerül sor szeptember 29. és november 10. között.
Valld magad székelynek feliratú plakátokat helyeztek el Csíkszereda központjának több pontján. A kezdetleges technikával készített papírlapokon nem szerepel az azokat szerkesztő személy, illetve szervezet neve, ám némi utánajárással kiderült, hogy azokat Csibi Barna ragasztotta ki.
Az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozatának részeként, a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány és a Zöld SzékelyFöld Egyesület „kincskereséssel” egybekötött kerékpártúrát szervez a Hárs útján szeptember 17-én, szombaton.