Névtáblák készülnek, Vörösmarty lett a Rebreanu utca

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Az utcanévtáblák még ezután készülnek, de Csíkszeredában a Liviu Rebreanu utca neve novembertől megváltozott, most már Vörösmarty Mihály a hivatalos megnevezés.

Kovács Attila

2011. december 19., 15:502011. december 19., 15:50

2011. december 19., 18:562011. december 19., 18:56

Az utcanévtáblák még a régiek, de megváltoznak

Egy évre rá, hogy tavaly novemberben a csíkszeredai önkormányzat döntött az utcanév megváltoztatásáról, a csíkszeredai Liviu Rebreanu utca visszakapta a történelmi Vörösmarty Mihály megnevezést. A legtöbb csíkszeredai által Fürdő néven is ismert utca – amely a Kossuth Lajos utcától, a Szent Kereszt plébániatemplommal szemben indul és a Brassói útig tart – az idők folyamán több nevet is viselt, köztük 1911-től a Vörösmarty Mihályét.

A Liviu Rebreanuról Vörösmarty Mihályra történő névváltoztatást az utca lakói kezdeményezték, a cél érdekében aláírásgyűjtés is folyt, de nem gyűlt össze kellő számú  ahhoz, hogy határozattervezetet kezdeményezzenek. A polgármesteri hivatal is felkarolta az ügyet, határozattervezet készült, és ezt fogadták el 2010. novemberében.

A határozat szerint már 2011 áprilisától viselte volna Vörösmarty nevét az utca, de közbejött a népszámlálás, és az a kormányhatározat, amely szerint október végéig nem lehetett utcaneveket módosítani. Így a határidőt módosították novemberre, ez is lejárt, és az utca immár más nevet visel. A lakók, és az áthaladók egyelőre nem vehettek semmit észre a változásból, az utcanevek még a régiek.

Szőke Domokos alpolgármester elmondta, az új utcanévtáblák ezután készülnek el, és egy ideig mág a régieket is ott hagyják, hogy könnyebb legyen megszokni a változást. Az ott lakók személyazonossági iratainak cseréje esetében a korábbi gyakorlatot követik. „A Kossuth Lajos vagy a Szász Endre utca esetében is az volt a gyakorlat, hogy a személyi iratokba akkor került be az új utcanév, amikor a dokumentumok érvényessége lejárt, és ki kellett cserélni. Kérésre bárkinek ad olyan igazolást a polgármesteri hivatal, amely szerint csak az utca neve változott meg, és semmilyen más módosítás nem történt” – magyarázta Szőke Domokos. 

Tisztelgés a költő előtt

A névválasztáskor a kezdeményezők a költő emléke előtt tisztelegtek születésének 210. és halálának 155. évfordulóján. A tervezet elkészítését megelőzően felmérést végeztek a lakók körében a névváltoztatásról. Mint kiderült, a lakók nagy többsége jónak találta utcájuknak a magyar romantika kiváló alakjáról történő elnevezését. A megyei névadó bizottság nem támogatta a kezdeményezést, de ebben a kérdésben nem volt vétójoga.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban

Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát

Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát
2026. január 16., péntek

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét  

Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét   
2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
2026. január 12., hétfő

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában

Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában
2026. január 09., péntek

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban

Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban
Hirdetés