Zarándoklat a Fekete Madonnához

Negyedik alkalommal szervezte meg a budapesti Misszió Tours Utazási Iroda a Fekete Madonna elnevezésű, négynapos lengyelországi zarándoklatot, ezúttal is népes csíki részvétellel.

Rédai Botond

2014. június 30., 16:332014. június 30., 16:33

2014. június 30., 17:042014. június 30., 17:04

„A múlt héten lezajlott zarándoklat a második volt, amelyen részt vettem” – számolt be az útról Urbán Erik ferences atya. A csíksomlyói kegytemplom igazgatója szerint a lengyel nép számára Czestochowa különleges hely: Jasna Góra a nemzet szentélye, az a hely, ahol a remény fénysugarának a forrása a csodálatos képmásban jelen lévő Mária. Az a hely, ahová évszázadok óta zarándokolnak a magyarok, ahol az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend tagjai, a pálos testvérek letelepedtek.

Vonattal a szent hely felé

Mint azt beszámolójából megtudtuk, a zarándoklaton közel hétszázan vettek részt Magyarországról, Erdélyből mintegy 150 zarándok indult útnak, fiatalok és idősebbek egyaránt. Második alkalommal vettek részt az utazáson a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei közül húszan, illetve a csíkszeredai Segítő Mária Gimnáziumból nyolc diák, akik az utazási iroda támogatásával utazhattak. Az első nagyobb megálló Krakkó volt, ahonnan egy ünnepi szentmise után Czestochowába, Lengyelország nemzeti kegyhelye felé vették az irányt a vonatos zarándokok. Itt a helyi perjel atya köszöntötte a zarándoklat résztvevőit.

„Nagy öröm és boldogság volt bennem, hogy a bazilikában ott láttam drága kincsünk, a Csíksomlyói Szűzanya kegyszobrának másolatát, amit múlt évben adományoztunk a pálosoknak. Tavaly, amikor eljöttünk a kegyhelyről, úgy éreztem, hogy magunkból hagyunk ott egy darabot, amit a másolat jelképezett, ezért búcsúzásomkor megcsókoltam a Szűzanya szobrát – most pedig öröm volt bennem, amikor megláttam, ezért ismét csókkal köszöntöttem” – említette a kegytemplom igazgatója. Mint kiderült, Czestochowában Darvas-Korzma József esperest, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát a Pálos Rend elöljárósága pálos konfráteri, vagyis a Pálos Rend tiszteletbeli tagja címmel tüntette ki a szerzetesrend érdekében végzett szolgálatáért és a pálos testvérek hargitarfürdői letelepedésben nyújtott segítségéért.

Lelkileg felüdülve tértek haza

A pálos szentélyben való tartózkodás szűk három napja alatt számos lelki programon vehettek részt a zarándokok, melyek élmények sorozatával gazdagították őket. „Lehet, hogy testileg megfáradva, de lelkileg felüdülve és megújulva, élményekkel gazdagon tértünk haza. Egyesek egyszer s mindenkorra az emlékezetükben és a szívükben őrzik az élményeket, mások azt fogadták, hogy jövőre is elzarándokolnak Lengyelország nemzeti kegyhelyére. A közel 700 zarándok eggyé kovácsolódik a zarándoklat alatt – egyek leszünk, hasonlóan gondolkodunk” – zárta gondolatait a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés