Vidéken mindenki igényli a vallásoktatást, városon vannak kivételek

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A csíki tanulók döntő többsége részt vesz az iskolában zajló hitoktatáson. Vannak azonban olyan városi tanintézmények, ahol a diákok már tanév elején jelezték, hogy nem igénylik a vallásórát.

Molnár Rajmond

2016. február 03., 10:372016. február 03., 10:37

2016. február 03., 16:062016. február 03., 16:06

A szülőknek legutóbb tavaly márciusban kellett kérvényezniük az iskolában zajló vallási nevelést gyermekeik számára. Akkor a Hargita megyei tanulók döntő többségét beíratták szüleik, és azóta is az iskolások több mint kilencven százaléka részt vesz a hitoktatáson. Időközben ha egy tanuló a beíratása ellenére mégis úgy döntött, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni a vallásórákon, szüleinek az iskola titkárságán kellett kérvényezniük gyermekük vallásóráról való kiíratását – tudtuk meg Bogos Máriától, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség római katolikus és protestáns vallásoktatásért felelős munkatársától. Bogos szerint egyébként a vallásoktatás nagyon fontos szerepet tölt be a gyerekek életében, mivel hozzájárul a pozitív istenkép kialakításához, és nagy szerepe van a keresztény erkölcsök elsajátításban is.

Elenyésző kérésszámok

Habár elenyésző a hitoktatásról lemondott diákok száma, a csíkszéki iskolákban a legutóbbi tanévkezdéskor volt példa ilyen esetekre. A csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban egy tucat diák élt ezzel a lehetőséggel – mondta Varga László iskolaigazgató. Hozzátette, vallásszabadság révén az iskola vezetősége tiszteletben tartja a diákok döntését, a kiiratkozott középiskolások pedig csak egy csekély százalékát teszik az iskola teljes tanulólétszámának, így ez nem veszélyezteti az ott zajló vallásoktatást.

A csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskolában mindössze három kérést tettek le az iskola titkárságán – közölte Kirmájer Enikő a tanintézet vezetője. Ilyen esetekben – fűzte hozzá – ha egy diák nem vesz részt vallásórán, a könyvtárban tartózkodhat ez idő alatt.

Vidéken más a helyzet

„Itt mindenki jár vallásórára, nálunk nincsenek még ilyen okosok” – tapintott a lényegre Kajtár Csaba, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola igazgatója. „A mi faluközösségünk nagyrészt katolikus, kevés más felekezetű van. Iskolánkba jár pár református diák, azoknak a református lelkész tart hittanórákat. A vallásoktatás szükséges, mivel hozzátartozik az általános műveltséghez is” – tette hozzá. A tusnádi Imets Fülöp Általános Iskolában sem volt példa ilyen esetre, ott csak a Jehova Tanúi vallási felekezethez tartozók nem kérvényezték a vallásórákon való részvételt – tájékoztatott Albert Gábor-Árpád iskolaigazgató.

Ha a diák részt vesz a vallásoktatáson, az ott kapott jegye beleszámít a végső általános jegyébe, ha viszont korábban szülei nem igényelték számára a vallásoktatást, esetleg kiiratkozott erről, akkor egy tantárggyal kevesebből lesz osztályzata.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés