
Fotó: Kristó Róbert
A jövő hét végén, július 31. és augusztus 3. között zajló Csíkszeredai Városnapok a szervezők szándéka szerint az eddiginél gazdagabb tartalommal, színesebb programmal várja a résztvevőket.
2014. július 23., 22:232014. július 23., 22:23
2014. július 23., 22:232014. július 23., 22:23
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere szerdai sajtótájékoztatóján úgy értékelte, mivel kiteljesedett a városközpont a felújítás után, most a Majláth Gusztáv Károly teret és a Petőfi Sándor utcát is be kell vonni a rendezvények helyszínei közé. Akárcsak évekkel korábban, most is egy alternatív, Origo nevet viselő színpad lesz az utca és a tér találkozásánál, amelyen helyi együttesek lépnek fel, és előadásokat is tartanak. Új helyszín a tér és a Csíki Játékszín közötti kis park, ahol az Orpheusz sátorban gasztronómiai előadásokra, borbemutatókra számíthatnak az érdeklődők.
Népszerű programok
A Csíki Kamarazenekar városnapi nyitóhangversenyt tart, a Kossuth utcai galériában képzőművészeti kiállítás, a promenádon kézműves kiállítás és vásár, a Mikó-várban színházi előadás, a központi parkban fotópiknik, a Vár-téren kutyabemutató is lesz. A Mikó-vár játszóház, báb- és táncelőadások helyszíne lesz, nem marad el az opera- és operettgála sem, a zárónapon pedig ugyanott szervezik a DOB-BAN Ritmusfesztivált. Augusztus 2-án, szombaton a központi park ad helyet a népszerű Pityókafesztiválnak, amelyre legkésőbb július 29-ig várják a résztvevők jelentkezését. A Pityókafesztivál ideje alatt a park színpadán néptánc- és bábelőadások követik egymást.
Koncertek, táncszínház, sportversenyek
A Szabadság téri nagyszínpadon kedvelt együtteseket láthatunk, itt lesz a Magna Cum Laude, Pély Barna és a United, a Magashegyi Underground, a The Carbonfools, a Napoleon Boulevard.
Augusztus 2-án este a nagyszínpadon a Balt Orient folklór- és táncszínházi produkciót láthatja a közönség, amely erdélyi zenészek és táncosok részvételével a Kárpát-medencei folklór múltját és jövőjét mutatja be. A sport is fontos szerepet kap, a vasárnapi Tusnád Ásványvíz Székely Maraton mellett ismétlődik a tavaly sikert aratott MTB-maraton hegyikerékpár-verseny, a Csíki Csobbanó uszodában amatőr úszóversenyt tartanak, lesz lábtenisz-bajnokság és utcai kosárlabda is.
A bóvliárusítás nem engedélyezett
A városháza csak lacikonyhák és más élelmiszerárusok, népművészek, illetve könyvárusok számára ad engedélyt, a bóvlit igyekeznek távol tartani – tudtuk meg. A vidámpark a Sapientia Egyetem mögötti parkolóban kap helyet, az ugrálóvárak, csúszdák pedig a Temesvári sugárúton levő üres területen. Idén a város 210 ezer lejt költ a városnapi rendezvényekre, de még 80 ezer lejes hozzájárulásra számítanak a támogatók részéről – közölte az alpolgármester. Nem marad el a városnapi tűzijáték sem, erre vasárnap éjfél előtt kerül sor.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!