
Fotó: Borbély Fanni
Két okból húzódott el a zsögödi strand megnyitása: egyrészt az időjárás miatt, másrészt az Országos Ásványvíz Társaság hatszorosára tervezte emelni az ásványvíz árát. A működtető reméli, hétvégéig sikerül megegyezniük, és kinyithat a fürdőhely.
2025. június 16., 20:022025. június 16., 20:02
Nagy felháborodást keltettek a Facebook-közösségi oldalon a lezárt zsögödi strandról szóló bejegyzések, sokan már attól tartottak, hogy a Szeredai-fürdő és Jégpálya negyedi strand megszűnése után Csíkszereda elveszti utolsó működő strandját is.
Megkerestük Bőjte Istvánt, a létesítmény üzemeltetőjét, aki jelezte,
igaz, a tavalyhoz képest ez késést jelent. Ennek egyik oka az, hogy idén az időjárás kedvezőtlenebbül alakult, az elmúlt évben ugyanis már májusban lehetővé tette a fürdőzést.
Fotó: Borbély Fanni
A másik ok bonyolultabb, és összefüggésben áll azzal, hogy az Országos Ásványvíz Társaság (SNAM)
Mint megtudtuk, általában az év májusában szerelik fel a vízórát, és a szerződésben megállapított vízár alapján számláznak szeptemberig.
Fotó: Borbély Fanni
Azonban idén a szerződésben drágítani szerették volna az árat, amit az üzemeltető nem tudott elfogadni.
– mondta Bőjte István. Hozzátette, bízik abban, hogy hamarosan kiegyeznek, a városvezetés is ezen dolgozik. Reméli, még a héten felkerül a vízóra, és hétvégén megnyithatják a strandot.
Fotó: Borbély Fanni
A két medence jelenleg üres, a hely meglehetősen elhagyatottnak néz ki. A Csíkszereda város tulajdonába tartozó létesítmény ügykezelője szerint azonban egy nap alatt fel tudják tölteni a medencéket, így remélhetőleg ezen a nyáron is élettel telik meg a fürdőhely.
Bodó Ferenc csíkszeredai lakos a Székelyhonnak elmesélte, gyerekkorában a zsögödi strandon tanult meg úszni. Kezdetben két famedencével üzemelt, egyikük kabinos volt. Tudomása szerint
Mint mondta, korábban történt egy próbálkozás a medence gőzmozdonnyal való fűtésére, de abbamaradt.
Fotó: Borbély Fanni
Hozzátette, fénykorában egy teniszpályája is üzemelt a strand mellett, sajnos az is enyészetté vált.
– emelte ki. Pár tucatnyian napi rendszerességgel járnak oda, mondhatni törzsvendégek.

A májusban megnyitott zsögödi strandon kívül nem sok helyen fürdőzhetnek a szabadban a csíkszékiek: a dánfalvi Dugás-fürdő még zárva, de várhatóan a napokban megnyitják, a csíkszentkirályi Borsáros-fürdő működtetése pedig még kérdéses.

Szabadtéri strandból nem nagy a választék Csíkszeredában: a három létesítményből mindössze egy működik. A zsögödi fürdőt szombaton nyitották meg, a többi strandra egyelőre az enyészet „látogat”. Csíkszéki kitekintésben is szegényes a kínálat.

Ha valaki tudja, mire számíthat Csíkszereda egyetlen még működő szabadtéri strandja felkeresésekor, nem fog csalódni a zsögödfürdői borvizes létesítményben. Itt nincs luxus, csempézett medence és kötetnyi szabályzat, nem elvárás az úszósapka és a fürdőpelenka. Mégis jól tudja magát érezni az emberfia.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
2 hozzászólás