Van remény mindannyiunk számára

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

A pünkösdi csíksomlyói búcsú szónokának lenni óriási felelősség, hiszen minden elejtett szónak, kifejtett mondatnak ilyenkor súlya van. Idén Böjte Csaba ferences testvért, a közel kétezer gyereket gondozó és nevelő Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjét érte a megtisztelő feladat, hogy a nemzethez szólhasson.

Rédai Botond

2010. május 20., 23:412010. május 20., 23:41

2010. május 21., 10:512010. május 21., 10:51

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Az 1959-ben Kolozsváron született, ám Csíkszeredában nevelkedett atya 24 éves korában jelentkezett a teológiára, addig az utóbbi városban, illetve a hargitafürdői bányában dolgozott. 1989-ben Gyulafehérváron szentelte pappá Jakab Antal püspök. Papi jelmondata a vatikáni zsinat egyik gondolata: Isten azt akarja, hogy az emberiség egy nagy családot alkosson, s egymásnak testvérei legyünk. A ferences testvér az ünnepi alkalom kapcsán válaszolt kérdéseinkre.

Elmondta, a felkérés kapcsán kétféle érzés lakozik benne. „Egyfelől határtalan öröm, hogy népemhez szólhatok, másfelől egy felelősségtudattal telt félelem is és szorongás. Hiszen tudom, nem mindegy mit mondok. Ritkán van az, hogy valakire a nemzet ilyen nagy része figyel” – fogalmazott az atya. Ünnepi beszédének mondanivalójáról megemlítette, minden papnak, különösen, aki pünkösd tájékán beszél, valamilyen módon a vigasztaló, bátorító, erőt adó, konszolidáló szentlelket kell megjelenítenie. „Hiszem, hogy van esélyünk arra, hogy életünk minden egyes kérdéseire Isten segítségével választ keressünk” – vallotta a ferences szerzetes.

A Böjte Csabával készült interjú teljes változatát a Csíki Hírlap május 21-én, azaz pénteken megjelenő Búcsújáró mellékletében olvashatják.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés