Útkeresés a MÁG gólyabálján

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

A zsúfolásig megtelt Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében tartották a Márton Áron Főgimnázium gólyabálját pénteken este. Izgalmas próbák vártak a hét kilencedik osztályos gólyapárra.

Iochom Zsolt

2015. október 18., 10:242015. október 18., 10:24

2015. október 18., 18:572015. október 18., 18:57

Hat év telt el a nagy háború óta, amelynek alig maradt néhány túlélője. Viszont van egy hely, amit nem ért el a mérgező sugárzás, ahol a pusztában vándorló túlélők menedékre lelhetnek. Ezért keletre indulnak, hogy az Élet Városába eljussanak, ám útjuk során több megpróbáltatás is vár rájuk.

A túlélők tűz körül melegedtek és törzsi táncot jártak, majd ki-ki saját népe táncát mutatta be. Vándorlásuk kezdetén egy furcsa idegennel találkoztak, aki melléjük szegődött és elkísérte útjuk során segítve őket a próbák leküzdésében.

A megszokott ének- és táncpróbák mellett az idei gólyabál szervezői kreatív feladatokkal rukkoltak elő: különböző stílusú televíziós műsorokat kellett a pároknak megeleveníteniük, és egy megadott szót is bele kellett fűzzenek mondandójukba, majd régi könyvekből más-más nyelvű szöveget fordítottak le. Míg egyikük kézzel-lábbal próbálta elmagyarázni az ismeretlen nyelvű szövegek jelentését, párjuk tolmácsolta azt a közönség számára. Ezt követően énektudásukat is megmutatták, majd szituációs játékokban bizonyították leleményességüket.

Az előadás záró jelenete a közös tánc volt, amelybe a gólyák mellett a szervező végzős tanulók is bekapcsolódtak. Eközben a zsűri értékelte a látott produkciókat, és így alakult ki a végső rangsor: harmadik helyen végzett Zakariás Júlia és Zöld Álmos, második lett András Dóra és Pitik Zoltán, míg a legjobbnak Balázs-Bécsi Eszter és Anghel Bálint bizonyult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés