
Fotó: Kristó Róbert
Június elején kezdődhet el a csíkszeredai utcákon a nyári útkarbantartás, kisebb és nagyobb javításokat végeznek, gödröket, kátyúkat tüntetnek el.
2013. május 22., 17:202013. május 22., 17:20
2013. május 22., 19:182013. május 22., 19:18
A tél – mint minden évben – idén is éreztette hatását a csíkszeredai utcákon, kátyúk, gödrök főként a hosszabb ideje csak foltozott, javított útszakaszokon jelentek meg. Az év elején hideg aszfalttal elvégzett ideiglenes javításokat most a meleg aszfalt váltja fel. Mint Szőke Domokos alpolgármester tájékoztatott, befejeződött a nyári útkarbantartásra kiírt közbeszerzési eljárás, így nincs akadálya a javítások megkezdésének.
A versenytárgyalásra egyetlen cég, a városban több munkálatot végző ING Service Kft. jelentkezett, mivel óvást nem nyújtottak be, jövő héten megtörténik a szerződéskötés is a kivitelezővel. A város idén 2,5 millió lejt fordít az út- és járdajavításokra – tudtuk meg. „Június 3-án elkezdődhet az utcák és járdák javítása” – közölte Szőke, hozzátéve, hogy jövő héten egyeztetnek a kivitelezővel arról, hogy milyen ütemterv szerint, melyik utcákban induljon az aszfaltozás.
A polgármesteri hivatal tervei szerint a nagyobb felületű aszfaltozásokra a Somlyó utcához tartozó egyik zsákutcában, Taplocán a Domb utcában, valamint a Tavasz, Fennsík és Hóvirág, valamint a Hajnal utcákban kerül sor. A Fürdő utcában, ahol évek óta komoly gondokat okoz az úttest leromlott állapota, és ahol korábban egy új aszfaltsáv készült, most a Szeredai-fürdő felé folytatódik az aszfaltozás. Az utcában egyébként a nyár folyamán várhatóan a csatornahálózat építése is elkezdődik, amelynek befejezése előtt az utcaburkolat teljes felújítása sem történhet meg.
Járdajavítás, -építés várható a Hunyadi János, Baromtér és a Nicolae Bălcescu utcákban, kisebb parkolók építése a Tető utcában és a Testvériség sugárúton. Az érintett utcák lakóit levélben szólítja fel a polgármesteri hivatal, hogy amennyiben a lakóházakhoz szükséges vezetékbekötéseket (víz, gáz, csatorna) még nem végezték el, ezt tegyék meg, mert az útjavítások után öt évig nem adnak erre útfeltörési engedélyt.
A nyári útkarbantartás során a jelzett utcákon kívül számos más útszakaszon lesz gödörtömés, kátyúzás, így a Fűzfa vagy a Zsögödi Nagy Imre utcákban, de a lakótelepek sétányain is. A tömbházak közötti járdák aszfaltozását is folytatják ott, ahol erre igény mutatkozott, és nem várható vezetékcsere vagy más munkálat, amely miatt ásni kellene.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!