Újabb kéknyelvfertőzés, ezúttal Bükklokán

Megenyhült az állat-egészségügyi hatóság, így a legszigorúbb karantén alá eső övezetből is szállíthatnak akár külföldre is állatokat az ezzel foglalkozó vállalkozások, de kizárólag vágás céljából. Ezzel együtt egy újabb kéknyelvfertőzésre derült fény Hargita megyében, ezúttal a Szépvízhez tartozó Bükklokán jelent meg a kór.

Rédai Botond

2014. október 29., 18:342014. október 29., 18:34

2014. október 29., 18:342014. október 29., 18:34

Október első felében jelent meg a kérődző állatokat érintő kéknyelvbetegség Csíkszéken. Először Pottyondon és Csíkkarcfalván, majd Csíkszentmihályon igazolták a fertőzést. A hatósági eljárások során a gócpontok húsz kilométeres körzetében úgynevezett kontaktzónát jelöltek ki, száz kilométeres körzetben védelmi zónát és ennek az ötven kilométeres sugarában megfigyelési övezetet.

A legszigorúbb korlátozásokat a gócpontok kontaktzónájában vezették be: tiltott az állatmozgás és -értékesítés, a jószágokat csak direkt vágásra, azaz vágóhídra vihetik innen, természetesen a megfelelő állat-egészségügyi vizsgálatok után. A védelmi zónát és a megfigyelési övezetet már elhagyhatják a kérődző háziállatok, akár más megyébe is átszállíthatók, de csak mindkét illetékes megyei állat-egészségügyi hatóság beleegyezésével.

Az intézkedések számos cégnek okoznak fejtörést. Így például a csaracsói farmot működtető, állatkereskedéssel foglalkozó Palcaro Kft. is nehéz helyzetbe került, hiszen az eddigi szabályok szerint semmilyen exporttevékenységet nem végezhettek volna.

Változott a cégek helyzete

Ladó Zsolt megyei főállatorvos közölte, a bukaresti főhatóság enyhített az előírásokon, így a kontaktzónában található, állatkereskedelmet folytató cégek külföldre is szállíthatnak élő állatot. A feltétel az, hogy a célország állat-egészségügyi hatóságának engedélyével tegyék azt, és kizárólag vágásra – ezt a műveletet az érkezéstől számított 24 órán belül el kell végezni. A szállításnak az állatok pihentetése nélkül kell történnie. Természetesen csak előzetesen bevizsgált és tünetmentessé nyilvánított kérődző állatokat lehet elszállítani az övezetből.

Negyedik fertőzéses eset

Az említett három csíkszéki eset után a Szépvízhez tartozó Bükklokán is igazoltak a napokban egy kéknyelvfertőzést. Mint azt Ladótól megtudtuk, ezúttal is egy szarvasmarhánál elvégzett vérvizsgálat igazolta a kór meglétét. „A korábbi esetekhez hasonlóan enyhébb tüneteket mutat az állat, rendesen táplálkozik, és tejet is ad” – említette a szakember. A Hargita Megyei Állategészségügyi Igazgatóság vezetője rámutatott, a 7-10 napos lappangási idő miatt elképzelhető, hogy a következő időszakban még lesznek igazolt fertőzések, ám a hőmérsékletet csökkenésével a betegség terjedésének a valószínűsége egyre kisebb, hiszen az ezt terjesztő rovarok aktivitása is csökken.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés