
Fotó: Albert Orsolya
Az új adótörvénykönyv előírásai szerint idéntől a magánszemélyek is kötelesek épületilletéket fizetni a közintézményektől bérelt helyiségek után. Újdonság az is, hogy azoknak is törleszteniük kell ezt az illetéket, legyen szó jogi- vagy magánszemélyről, akik csak időszakosan, néhány órára, napra, hónapra bérelnek állami felületet. Mindezt a bérleti díj mellett kell kifizetni.
2016. július 07., 10:212016. július 07., 10:21
2016. július 07., 14:202016. július 07., 14:20
Csíkszereda Polgármesteri Hivatala nemrég a városházára kérette azokat az érintetteket, akik valamilyen önkormányzati ingatlant béreltek, hogy tájékoztassák őket az új adótörvénykönyvben bevezetett ingatlanilleték kifizetési kötelezettségükről. „Értesítést kaptam a városházáról, hogy sürgősen jelenjek meg. Amikor megkerestem őket, kiderült, azért hivattak, mert a József Attila Általános Iskola sporttermét béreljük hetente egy órára, erre pedig épületilletéket kell fizetnem” – számolt be az egyik érintett lapunknak. Tekintettel arra, hogy a szerződésük júliusig szól, úgy számolta, hogy az illeték összege eléri a 74 lejt. Ezt azért találta bosszantónak, mert egyrészt nem szerepelt ez a tétel a szerződésben, másrészt, mert utólag szerzett arról tudomást, hogy van visszamenőleg adóssága, amelyet év végéig törlesztenie kell. „Ki fogjuk fizetni, mert nincs mit tenni, hiszen jobb sportolni, mint otthon ülni” – jegyezte meg.
Rodica Ţiriac, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala adó- és illetékosztályának vezetője érdeklődésünkre megerősítette, hogy elkérték a bérleti szerződéseket az alintézményeiktől, amelyek alapján a városházára hívták az érintetteket. Az ingatlanilletékkel kapcsolatban elmondta, hogy területilletéket 2008 óta eddig is kellett a jogi- és magánszemélyeknek fizetniük, legalábbis azoknak, akik legkevesebb egy évre kötöttek szerződést közintézménnyel az adott ingatlan bérlésére. Épületilletéket viszont eddig csak a jogi személyek voltak kötelesek fizetni. Idéntől azonban az új adótörvénykönyv előírásai alapján ez megváltozott, ezentúl a magánszemélyeknek is kell épületilletéket fizetni.
Ugyanakkor szintén újdonság, hogy nemcsak a hosszú távon bérelt ingatlanok után, hanem az időszakosan, például órára, napra vagy hónapra bérelt épületek, területek után is illetéket kell fizetni, persze a bérleti díj mellett. „Ez minden közintézménytől való bérlésre érvényes, akár a helyi polgármesteri hivataltól, akár a pénzügyi igazgatóságtól, akár a megyei önkormányzattól bérelnek ingatlant” – sorolta az adóosztály vezetője.
Az illeték mértékét úgy számolják ki, hogy figyelembe veszik az épület összértékét, a bérelt felület nagyságát és idejét, a szerződés időtartamát. „Bonyolult kiszámolni, nehéz követni a szerződéseket, ráadásul néha nagyon kicsi összegek jönnek ki. Több a munka vele, mint amennyi a haszna” – adott hangot véleményének az osztályvezető. Hozzátette, hogy például egy személy három alkalommal bérelt ki egy osztálytermet tanfolyam tartásának céljával, amiért a bérleti díj mellett 3 lejes illetéket kellett fizetnie. A sporttermek esetében nagyobb lehet az illeték mértéke, hiszen nagyobb felületről van szó, ugyanakkor az is probléma, hogy annak kell az illetéket fizetnie, aki megkötötte a szerződést, hiába, hogy esetleg egy csapat használja a sportpályát.
Rodica Ţiriac a szerződések kapcsán megjegyezte, hogy sok esetben a tavaly kötötték meg ezeket, és akkor még nem tudtak az illeték bevezetéséről, azonban a jövőre nézve kérni fogják a hozzájuk tartozó intézményeket, hozzák az ügyfelek tudomására, hogy a bérelt ingatlan után illetéket kötelesek fizetniük. Fontos ugyanakkor azt is tudni, hogy az egy hónapnál hosszabb idejű szerződések esetében a bérlőnek kell a polgármesteri hivatal adóosztályán nyilatkozatot tenni.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!