Olyan költséges lenne a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének felújítása, hogy inkább újat építene a felsőoktatási intézmény. Döntésüket már jelezték is Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának, az viszont feltételekhez köti a nagyberuházást. Már az új campus és bentlakás helyszínét is kiszemelték.
2013. november 14., 19:322013. november 14., 19:32
2013. november 15., 10:552013. november 15., 10:55
Fordulatot vett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének felújítási elképzelése: már nem az Új Hargita szállóként ismert campust újítanák fel, hanem inkább egy másik létesítményt építenének.
„Felmértük, hogy a jelenleg használt épület felújítása óriási összeget emésztene fel, és még úgy sem tudná ugyanolyan jól kiszolgálni az oktatási igényeket, mint egy új építmény. Az épületünk átalakításának költsége egyfelől tehát nagyon magas, másfelől az épület átalakításánál figyelembe kellene vennünk a mellette lévő műemlék besorolású templomot is, amely nagyon befolyásolná terveink megvalósíthatóságát” – magyarázta portálunknak a döntés hátterét Dávid László, a Sapientia egyetem rektora.
Hol lenne az új helyszín?
„Az egyetem vezetősége a város részéről kapott egy felajánlást egy beépítetlen területre a Temesvári sugárúton, az Óceán üzlettel szemben. A terület régebb mocsaras volt, ezért meg kell vizsgálnunk, mennyibe kerülne, hogy azt a területet építésre alkalmassá tegyük. Egyszerre kell építeni oktatási helyszínt és diákbentlakást. Lehet, hogy össze lesz kötve egymással a két létesítmény, de nem lesz ugyanaz az épület. Tehát nem úgy lesz, mint egy szálloda, ahol a diák papucsban jön le órára. Szempont ugyanakkor az is, hogy az új campus kimondottan azokat az igényeket elégítse ki, amelyek az oktatásban felmerülnek” – húzta alá a rektor. Az egyetem vezetősége 5-6 ezer négyzetméteres oktatási felületet és 4 ezer négyzetméter felületű bentlakást építene. „Ez az ötlet egyébként csak úgy tud megvalósulni, ha időközben a mostani épületet értékesítjük, erről azonban nem tudok most részleteket mondani” – részletezte Dávid László.
A város feltételei
Mivel a beépítésre kiszemelt terület a város tulajdona, felkerestük a városvezetőt. „A Sapientián minden bizonnyal rájöttek arra, hogy a mostani épületet nem érdemes bővíteni és átalakítani, mert ebből egyetemre alkalmas épület sosem lesz, lévén, hogy ez szállodának épült. Ráadásul a könyvtárat is az épület közepén alakították ki, ami nem volt egy átgondolt lépés. Felmerült tehát bennük az ötlet, hogy a városközpontban egy új campust építenének” – gondolkodott az egyetem vezetőségének a fejével Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.
„Az Óceán üzlettel szembeni, egykor a Csíki Center bevásárlóközpont helyeként elképzelt terület került előtérbe. Erről ötlet szintjén volt ugyan beszélgetés, de területfelajánlás a város részéről még nem történt.” A polgármester szerint az egyetemnek először övezeti rendezési tervet kell készítenie arról a városrészről. „Világosan jeleztem a vezetőségnek: várom, hogy az urbanisztikai kérdésekről és az övezet rendezési tervéről a szakmai csapatuk kezdje el a beszélgetéseket a város főépítészével. A város ugyanakkor egy dologra komoly garanciát kér a felsőoktatási intézménytől: ameddig nincs meg tokkal-vonóval az új campusz, addig ezt a jelenlegi helyszínt üzemeltetniük kell, ez a legfontosabb elvárásunk” – jelentette ki Csíkszereda polgármestere. Annyit még hozzátett, jelezte a Sapientia csúcsvezetőségének, „zsákutca az a folyamat, hogy az egyetem több helyszínre – Sepsiszentgyörgyre és Székelyudvarhelyre – szervezi ki a képzését, azaz nem egy helyszínre koncentrál, hanem különböző településeken próbál létrehozni egy-egy alközpontot.
2,5 millió euró építkezésre
Tavasszal írtunk először arról az elképzelésről, hogy jövőben új épületszárnyat akarnak építeni a Sapientia egyetem csíkszeredai karainak udvarára, azelőtt viszont leszigetelnék a felsőoktatási intézmény épületét, továbbá kicserélnék a külső ablakokat, illetve ajtókat. Tervezték a bentlakási szobák felújítását is. A nyáron elkészült egy látványterv is, amelyet a csíkszeredai építészek jelentős része nem tartott elfogadhatónak – többek között az egyetem görög-katolikus templomra gyakorolt hatását kifogásolták –, ezért azt javasolják a tervező cégnek, hogy az ő elképzeléseiket figyelembe véve rajzolja újra a megvalósíthatósági tervet. Az építkezésre 2,5 millió eurót – több mint 11 millió lejt – biztosít a magyar kormány.
Beruházások Kolozsváron, Marosvásárhelyen
A parlament által tavaly februárban akkreditált Sapientia egyetem kolozsvári helyszínén már befejeződött a új épület megépítése: az ötmillió eurós kivitelezési költséget a magyar állam biztosította abból a négymilliárd forintos keretből, amelynek folyósításáról tavaly októberben írt alá megállapodást Orbán Viktor kormányfő Marosvásárhelyen a Sapientia Alapítvány, az EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) vezetőivel. Az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztését finanszírozni hivatott összegből Marosvásárhelyen bentlakás épül. Ezt a beruházást nemrég kezdték el, 14,55 millió lejbe kerül.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!