Új plébánosok és újmisések érkeznek Csíkba

Néhány csíki község esetében jelentős változást hoznak az idei, augusztus elsejei hatállyal érvénybe lépő papi áthelyezések. A gyulafehérvári érsekség hétfőn nyilvánosságra hozott közleménye szerint az alcsíki főesperesi kerületbe egy, míg a felcsíkiba két új plébános érkezik, ezenkívül újmiséseket és új segédlelkészeket is köszönthetnek a helyi közösségek.

Rédai Botond

2014. július 14., 19:182014. július 14., 19:18

2014. július 14., 20:092014. július 14., 20:09

Az érsekség sajtóosztálya által nyilvánosságra hozott lista szerint a plébánosok, lelkészek közül három személytől kénytelenek elbúcsúzni a hívek. Kostelekről nyugállományba vonul Berszán Lajos, akárcsak Csíkszenttamásról Tamás Márton, utóbbit saját kérésére mentették fel megbízatása alól. Pál Vilmos nagytusnádi plébánost szintén saját kérésére mentették fel főegyházmegyei megbízatása alól, és elengedték külföldi lelkipásztori szolgálatra.

Az érkezők

Az érsekség, első ilyen jellegű megbízatásaként, Csont Ede székelyudvarhelyi segédlelkészt nevezte ki nagytusnádi plébánosnak és egyben megbízták a Romániai Magyar Bibliatársulat vezetésével. Utóbbi tisztségben Ilyés Zsoltot váltja fel, akit nehézségeire való hivatkozás címen mentettek fel, ám továbbra is megtarthatja csíkszentléleki plébánosi mandátumát. A csíkszenttamási plébánia vezetésével az eddig szórványban, pontosabban Kézdimartonoson tevékenykedett Boros Lászlót bízták meg. Kosteleki lelkésznek az augusztusig gyergyóditrói segédlelkészként tevékenykedő Málnási Demetert nevezték ki.

Segédlelkészek és újmisések

A csíkszeredai Szent Kereszt plébánia hívei búcsúzni kényszerülnek augusztus elsejétől Szecsete Zoltán segédlelkésztől, aki Orotvára távozik, első plébánosi megbízatását kezdve el. Szintén elköszön a hívektől Balla Imre gyimesbükki segédlelkész, aki a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébánián folytatja ez irányú munkáját.

Két újmisés is érkezik a csíki kerületekbe. A gyergyószentmiklósi születésű Hanuleac Tamást Gyimesbükkre nevezték ki, míg a kászonújfalvi György Imre a csíkszeredai Szent Kereszt plébánián kezdi el papi munkáját. Ezenkívül három csíki születésű újmisés foglalhatja el első papi állomáshelyét: a csíkszeredai Bene Kálmánt Ditróba, a csíkszentsimoni Boga Norbertet Barótra, míg a szépvízi Gál Hunort Gyergyócsomafalvára nevezte ki az érsek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés