Térköveznek a csíkszeredai Gyermek sétányon

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Eléggé szűkszavúan nyilatkoztak a csíkszeredai Gyermek sétány felújításával kapcsolatban a kivitelező cég részéről. Annyit azért sikerült megtudnunk a közpénzből zajló felújításokról, hogy a burkolási munkálatok jelentős részét még a tél beállta előtt szeretnék elvégezni, a többi munka pedig tavaszra marad. A munkálatokra 6,8 millió lejt költ a csíkszeredai városháza.

Barabás Hajnal

2015. november 19., 11:482015. november 19., 11:48

2015. november 19., 11:562015. november 19., 11:56

Mivel felénél tart a nagy volumenű felújítás, ezért az eddigi munkálatokról, illetve a hátralevő beruházásokról érdeklődtünk. A csíkszeredai Gyermek sétány és környéke felújításának idén tavasszal fogott hozzá a polgármesteri hivatal megbízásából az ING Service Kft. kivitelező cég. Először a föld alatti vezetékeket építették ki, majd lebontatták a lakótelepen található összes pléhgarázst. Helyükbe többnyire nyílt parkolókat alakítottak ki, amelyeknek nagy részét már leburkolták térkővel. Időközben elvégezték a lakótelepi utcák alapozását, többségükben az első aszfaltréteget is leterítették.

Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere érdeklődésünkre a lakótelep rendezésével kapcsolatban annyit közölt, hogy az idei évre az volt a célkitűzésük, hogy végezzék el a föld alatti vezetékek rendbetételét, illetve, hogy „az utcák és parkolók burkolását olyan mértékben fejezzék be, hogy át lehessen adni a forgalomnak, illetve a hóeltakarításnak se legyen akadálya”. Tehát az utcák alapozásával és térkövezéssel készüljenek el. Amennyiben még idén sikerül felszerelni az utcalámpákat, akkor minden az ütemterv szerint fog alakulni – fűzte hozzá az alpolgármester. Hozzátette, a teljes munkálatot jövőre kell hogy befejezzék.

A Müller László utca és a Testvériség sugárút által közrezárt területen jelenleg alapozási és burkolási munkálatok folynak, a kivitelező cég munkatársai párhuzamosan több helyszínen is dolgoznak. A lakótelep felső felében található kazánház környékén elkészültek a parkolók aszfaltozásával és burkolásával. Az Aranyalma Napközi Otthonos Óvoda bejáratánál kiszélesítették az utat, és mindkét oldalán parkolóhelyeket alakítottak ki – régen ugyanis a szűk és ráadásul meglehetősen gödrös utcában gondot jelentett a parkolás –, ezt az utcarészt nem aszfalttal, hanem térkővel burkolták. A napközi mellett párhuzamosan haladó út felső felében befejezték a burkolást, az alsó felében még tartanak a munkálatok. Ugyancsak térkövezés zajlik a Gyermek sétány felső szakaszán és a Müller László utcára nyíló útrészeken. Egy ott lakó kérdésünkre kifejtette, nem szereti a felfordulást a tömbháza környékén, de majd elégedett lesz a felújítással, amikor végleg elkészülnek.

Buzogány Károly, a kivitelező cég igazgatója megkeresésünkre elmondta, időjárástól függően dolgoznak még, és igyekeznek télire úgy hagyni az építkezési terepet, hogy ne akadályozza sem a gyalogos, sem az autós forgalmat. Szeretnék még az idén az utcalámpákat is felszerelni, amely szintén időjárástól függ. „A zöldövezetek rendezése, a játszóterek és a sportpályák, valamint a futósáv kialakítása, felújítása jövőre maradna, akárcsak a járdák és a hátramaradt útszakaszok burkolási és aszfaltozási munkálatai” – sorolta.

A felújítás számokban
A Gyermek sétány és környékének teljes felújítására 6,8 millió lejt költ a csíkszeredai önkormányzat. A kivitelezési szerződést tavaly ősszel írták alá az ING Service Kft.-vel. A munkálatoknak idén tavasszal fogtak hozzá, a kivitelezési határidő 16 hónap. A 28 ezer négyzetméteres területen többek között több mint 250 parkolót alakítanak ki, és 60-nál is több utcalámpát helyeznek ki, továbbá felújítják a zöldövezeteket és a játszótereket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés