Taplocai elkerülő út: idén befejeződhet a telekkönyvezés, jövőben pedig az aszfaltozás

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Pár héten belül befejeződhet a Csíkszereda északi peremén készülő elkerülő út teljes területének telekkönyvezése és tagosítása. Ezután már nem lesz akadálya az aszfaltozásnak, azt viszont csak jövőben lehet elvégezni.

Kovács Attila

2016. november 25., 10:302016. november 25., 10:30

Nemsokára, várhatóan december közepéig a taplocai elkerülő útnak a Rét utcai vasúti átjáró és az E578 jelzésű európai út közötti szakasza esetében is befejeződhet a terület telekkönyvezése – közölte érdeklődésünkre Füleki Zoltán. Csíkszereda alpolgármestere szerint néhány területtulajdonos évekkel ezelőtt kiadott birtoklevelében szükséges javításokra van szükség ahhoz, hogy a kisajátítást követő folyamatot lezárják.

Mivel az elkerülő út másik része, amely az E578-as út és a Gyimesek felé vezető 12A jelzésű országút között halad, már telekkönyvileg is a város tulajdonába került, miután a Csíkszereda és Csíkpálfalva közötti közigazgatási határ kiigazítása októberben megtörtént, nem lesz akadálya az útépítés véglegesítésének.

Az útépítésre viszont csak jövőben kerülhet sor, mivel az időjárás az aszfaltozást már nem teszi lehetővé. Ezt kérdésünkre Szőke Domokos alpolgármester is megerősítette, hozzátéve, a jövő évi költségvetésben kell biztosítani a szükséges összeget erre a munkálatra. Tavaly már egy közbeszerzési eljárás után szerződést is kötött a polgármesteri hivatal a 3,2 kilométeres hosszúságú elkerülő út aszfaltozására a helybeli ING Service céggel, a szerződés szerint 4,7 millió lejbe kerül a szükséges aszfaltburkolat elkészítése.

A csíktaplocai elkerülő útnak a jelenleg a Rét és Forrás utcákon áthaladó nehézgépjármű-forgalmat kellene átvennie, az út által elfoglalt területet magántulajdonosoktól sajátította ki a város, de a kisajátítás, majd a telekkönyvezés, tagosítás igen lassan haladt, utóbbit a várakozások ellenére sem tavaly, sem idén nyáron nem tudták befejezni.

A parcellázási tervekben apró eltéréseket kellett javítani, Csíkszereda és Csíkpálfalva közigazgatási határainál két centiméteres eltérés jelent meg – az út egyik szakasza ugyanis ezen a határvidéken vezet. Az elkerülő út alapozása, kövezése, illetve a szükséges hidak építése 2012-ben kezdődött, és már év végére elkészült, azóta viszont nem volt folytatás. Az út építésére eddig 4,2 millió lejt költött a város, 2014-ben az országos útügyi hivatal ügykezelésébe akarták átadni azért, hogy a szakminisztérium költségén aszfaltozzák le, de ez nem sikerült.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés