
Fotó: Balázs B. Árpád
Nagycsütörtököt ünnepelték a római katolikusok, az oltáriszentség és az egyházi rend (papság) alapítását. Ezen az estén minden templomban szentmisével emlékeztek az utolsó vacsorára. Így történt a csíkszeredai Millenniumi templomban is. „A szeretet mindennek alapja” – hangsúlyozta prédikációjában Tamás József püspök.
2010. április 01., 19:282010. április 01., 19:28
2010. április 01., 20:172010. április 01., 20:17
Fotó: Balázs B. Árpád
Az ünnepi szentmise elején, a glóriát követően elnémult az orgona, elhallgattak a harangok. Azt tartják, ilyenkor Rómába mennek, hogy ott gyászolják Krisztust. A szentmise sajátos szertartása volt a lábmosás. A főcelebráns úgy mosta meg a tizenkét ministráns lábát, ahogyan Jézus tette egykor az apostolokkal az utolsó vacsorán, amikor szeretetének végső jelét adta.
„A lábmosás üzenete a legfontosabb, ezt a következő mondatba foglalta össze Krisztus: »Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.« Az Úr Jézus a szolgáló szeretetet akarta ezzel kifejezésre juttatni” – említette a szertartás előtti prédikációjában Tamás József.
Az utolsó vacsora után Jézust elfogták. Ettől kezdve az egyház nem mutat be szentmisét egészen a húsvéti vigíliáig (nagyszombat estig). Az elfogatásnak és Jézus ruháitól való megfosztásának a szimbóluma a szentmise végi oltárfosztás, amikor is eltávolították az oltár minden díszét, és a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoztak a templomból. Ezzel kezdetét vette a Jézus szenvedésére való emlékezés.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
Tíz ember halt meg és 137-en megsérültek Hargita megyében közúti balesetben tavaly. A gazdasági bűncselekmények és a csalások száma aggasztó növekedést mutat a megyében. A családon belüli erőszak is komoly probléma.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.
Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
szóljon hozzá!