
Fotó: Kristó Róbert
Szent László-napi ünnepséget tartanak a hétvégén Csíkszépvízen.
2014. június 26., 17:532014. június 26., 17:53
A háromnapos rendezvény pénteken kezdődik: reggel nyolc órakor indul a gyalogos keresztalja a helyi római katolikus templomtól a Szent László-emlékhely felé. A zarándoklat alatt lelkiekben is felkészülhetnek a gyaloglók a tizenegy órától kezdődő ünnepi szentmisére.
Szombaton fél kilenctől kerül sor a Szent László történelmi vetélkedőre a községháza dísztermében, fél tíztől ünnepi műsort tekinthetnek meg a résztvevők a Szent László-szobornál. Tizenegy órakor ünnepi szentmisére várják a híveket. Délután hat órakor az öregfiúk mérik össze focitudásukat, nyolctól az érdeklődők a Kaszinókertben szabadtéri rendezvényeken vehetnek részt, harcművészeti bemutatót tekinthetnek meg, tíz órától pedig Vikidál Gyula élő koncertjére bulizhatnak.
Vasárnap 11 órától minifoci-bajnokságra kerül sor, a gyermekek pedig a Zöld Székelyföld Egyesület által szervezett foglalkozásokon vehetnek részt.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!