Segítenek regisztrálni

A honosítási dossziék összeállítása mellett két hónapja a magyarországi választásokra való regisztrációba is besegít az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve a demokrácia-központok hálózata.

Kozán István

2013. november 21., 20:222013. november 21., 20:22

2013. november 21., 20:382013. november 21., 20:38

 

„Az EMNT 2010-ben megállapodást írt alá a magyar kormánnyal, hogy besegít a honosítási dossziék összeállításába. Nemrég a munka újabb szakaszához érkeztünk: a honosítás mellett a regisztrációba is besegítünk” – mondta csütörtökön Csíkszeredában Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, aki szerint jelképes ereje van annak, hogy Erdélyben hányan tartják fontosnak részt venni a jövő évi magyarországi országgyűlési választásokon.

„Minél gyakrabban el kell mondanunk, hogy mit is jelent a regisztráció. A következő fél évben a  regisztráció szó azt kell jelentse, hogy jelentkezzünk és iratkozzunk fel a magyarországi választásokra” – húzta alá a nemzeti tanács ügyvezetője.

Biztatás a demokrácia-központoktól

„Még az sem késett le a regisztrációról, illetve a jövő évi választásokon való voksolásról, aki eddig nem adta be a honosítási kérelmét. Az idő viszont sürget, épp ezért mindenkit arra biztatunk, hogy még ebben az esztendőben tegye meg. Keresse fel a demokrácia-központokat, ahol kollégáink segítenek” – biztatott minden érintettet Tiboldi László, a csíkszeredai központ vezetője. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a regisztrációhoz mindössze a lakcímkártyán található adatokra van szükség.

„Segítünk a papír alapú és az online, azaz internetes regisztrációban is. Jövő héttől vidéki településekre is kilátogatunk, és ott segítünk a regisztrációban. Továbbá azokat is felhívjuk telefonon, akik nálunk állították össze a honosítási csomagjukat. Mindenképp segíteni szeretnénk.” Tiboldi a történelmi egyházak segítségét is kérte ahhoz, hogy még gördülékenyebben működjön a választási névjegyzékbe való felvétel. Mint fogalmazott, a honosítás alatt is pozitív volt az egyházi szereplők hozzáállása, ezért most, a regisztráció kapcsán is hasonlókban bíznak.

A regisztrációról

A regisztráció lényege: a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező kettős állampolgároknak ki kell tölteniük egy nyomtatványt, és azt vissza kell juttatniuk a Nemzeti Választási Irodának (NVI), mindkét lépésben segít a csíkszeredai demokrácia-központ, illetve Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A regisztrációra a választásokat megelőző tizenötödik napig folyamatosan van lehetőség. Az eljárásban az vehet részt, aki betöltötte a tizenhetedik életévét, de a választásokon jövőre már csak az szavazhat, aki elmúlt tizennyolc éves.

A regisztrált határon túli magyarok levélben adhatják le a voksukat. A választások előtt a szavazólapot tartalmazó levélcsomagot arra a címre küldik, amelyet az érintettek a regisztráció során megjelöltek. A kettős állampolgárok úgy voksolhatnak, hogy a borítékba tett szavazatokat vagy postán eljuttatják az NVI-hez, vagy feladják Magyarországon, de a választásokat megelőző tizenöt naptól számítva a külképviseleteken is bedobhatják egy postaládába.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés