A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint Csíkszeredában a légszennyezés mértéke múlt péntektől érezhető emelkedést mutat. Az illetékesek ezt a Csíkcsicsó határában keletkezett tőzegtűznek tulajdonítják.
2012. július 30., 18:032012. július 30., 18:03
2012. július 30., 20:262012. július 30., 20:26
Mint Bernád Zelma, az ügynökség igazgatója elmondta, a zsögödfürdői mérőállomás, amely a szennyező anyagok háttér-koncentrációját méri, a szén-monoxid és a szervesanyag-tartalom, pontosabban a benzol magasabb értékeit jelezte, ez pedig összefügg a tőzegfüsttel. „Az adatok alapján annyit tudok mondani, első alkalommal július 27-én, pénteken észleltük az értékek növekedését, és ez így volt egész hétvégén” – magyarázta az illetékes.
Fontosnak tartotta kiemelni, hogy Csíkszeredában a levegő szennyezettsége az egészségügyi határértéket egyelőre nem haladta meg. A szakember szerint az említett anyagoknak egyébként rákkeltő hatásuk van, ám csak abban az esetben, ha hosszabb ideig és jelentős mennyiségben van kitéve ennek az emberi szervezet. Ez a veszély a megyeszékhely és a környező települések esetében nem áll fenn, ugyanis az égő tőzeg szaga csupán a reggeli és esti órákban érződik, napközben, a különböző légáramlatoknak köszönhetően, jelentősen csökken a károsanyag-koncentráció.
Előfordulhat egyébként, hogy nem kell hetekig szagolnunk az említett bűzt. A csicsói polgármesteri hivatal a vízüggyel közösen ugyanis úgy döntött, elárasztják azt a 10–15 hektáros területet, amelyen kigyulladt a tőzeg, illetve a talajvíz szintjét is megemelik. Ezt úgy valósították meg, hogy ideiglenes gátat építettek arra a pontra, ahol a szóban forgó területet körülzáró vízelvezető árkok egyesülnek, és az Olt folyóba torkollnak. A műveletet még vasárnap délelőtt végrehajtották, ám Lutz Levente csicsói alpolgármester szerint a gátat hétfőn délután tovább kellett emelni annak érdekében, hogy útját tudják állni az árkokban jelentősen megemelkedett vízszintnek. Az illetékes reményét fejezte ki, hogy az elárasztással és a talajvíz szintjének emelésével néhány napon belül ki tudják oltani az izzó tőzeget is.
Helikopterrel jött Székelyföldre pénteken Ion Țiriac, Románia legismertebb sport- és üzletembere, aki jégpályákat nézett meg, valamint az utánpótlás-jégkorongról is tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy Zsögödben Lénárd András üzletemberrel is találkozott.
Fakivágásra készülnek Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának székelye körül, az érintett szakaszon útlezárásra kell számítani július 14-én, hétfőn.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
szóljon hozzá!