
December 3–5. között a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Központban tartanak pályázatíró képzést fiataloknak a Youth in Action (Fiatalok Lendületben) program keretén belül, melyre várják az ifjúsági programokban tevékenykedők, a projektkoordinátorok, az önkéntesek, a civilszervezetek tagjai, az informális ifjúsági csoportok tagjai, és az ifjúsági munkával közvetett módon kapcsolatban levő közintézmények képviselői jelentkezését.
2010. november 17., 20:512010. november 17., 20:51
2010. november 17., 20:522010. november 17., 20:52
Az ingyenes képzésen való részvétel feltétele, hogy az érdeklődő töltse ki november 25-ig az alábbi linken található jelentkezési lapot. Ugyanakkor kikötés az aktív jelenlét a program teljes ideje alatt.
A jelentkezőket november 27-ig értesítik a döntés eredményéről és a kiválasztott személyek listájáról. A kiválasztott résztvevők listája megtekinthető és letölthető lesz a www.tinact.ro honlapról, illetve e-mailen keresztül is eljuttatják a jelentkezőkhöz. A részvétel díjtalan, a képzést az Európai Bizottság a Fiatalok Lendületben program keretén belül támogatja.
A program ideje alatt a résztvevőknek Csík Terület Ifjúsági Tanácsa díjmentesen biztosít napi egy étkezést, az ebédet, illetve a távolabbról érkezők számára szállást.
A képzés román nyelven folyik Maria Butyka Neagu és Kelemen Éva vezetésével. A Fiatalok Lendületben programot Romániában az ANPCDEFP (Agenţia Naţională pentru Programe Comunitare în Domeniul Educaţiei şi Formării Profesionale) kezeli.
További információk Fazakas Gabriella programfelelőstől kaphatók a fazakasgabi@cstit.ro e-mail címen.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
szóljon hozzá!