Obeliszkkel tisztelegnek a csíki világháborús hősök emléke előtt

Elkezdődtek a csíkszeredai világháborús emlékmű felállításának előkészületei: rövidesen hozzáfognak a létesítménynek helyet adó – Millenniumi templom és a Szent Kereszt plébániatemplom közötti – terület rendezéséhez.

Szabó Kamilla-Mária

2016. április 26., 18:192016. április 26., 18:19

A tervek szerint az idei bérmálásra elkészül az emlékmű első és második lépcsőfoka, s majd június elején az emlékművet is felállítják. A munkálatokhoz minden szükséges dokumentum, engedély a rendelkezésükre áll – tudtuk meg Darvas-Kozma Józseftől. A Szent Kereszt egyházközség plébánosa hangsúlyozta, egyelőre nem tűzték ki az avatás időpontját.

Mint kiderült, már 2014-ben szerették volna felavatni az emlékművet, anyagi források hiánya, illetve a pályáztatás elhúzódása miatt azonban mindmáig nem került erre sor. Ugyanakkor fontosnak tartották, hogy először a Márton Áron-szoborcsoportot állítsák fel a városközpontban. Emellett tavaly történelmi zarándoklaton vettek részt, idén augusztusban pedig Galíciába (Lengyelország) zarándokolnak, ahol 21 csíkszeredai hősi halott előtt róják le kegyeletüket – sorolta az avatást megelőző lelki előkészületeket a plébános.

Pap Emil kézdiszentkereszti kőfaragó készíti az emlékművet Bogos Ernő csíkszeredai építész tervei alapján. Az emlékműn szerepelni fog 104 – első és második világháborúban elesett – csíkszeredai katona neve, vallástól, nemzetiségtől függetlenül, de csak a valamikori város elesett hősei, mivel Zsögödben, Taplocán, Csomortánban már állítottak emléket hősi hallottaiknak. Feltüntetik továbbá a születési és elhalálozási éveket, valamint az elhalálozás helyszínét, amennyiben ismertek azok – részletezte Darvas-Kozma József, aki maga gyűjtötte össze az adatokat különböző forrásokból. Érdeklődésünkre továbbá elmondta, a területrendezést is magába foglaló beruházás értéke mintegy hetven ezer lej, ezt pályázati és saját forrásaikból biztosítják.

Bogos Ernő kifejtette, a homokkő emlékmű obeliszk formájú, magassága négy és fél méter. Felületére a lelkipásztor által összegyűjtött névsor mellett felkerül Csíkszereda címere és az állíttató megnevezése is. „Már a Millenniumi templom tervezésekor beütemezték a két templomot összekötő sétányok, járdák közötti emlékhely kialakítását. Ezzel már akkor számoltunk, ezért adott volt az emlékmű helye” – magyarázta az építész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés