
Szerte a világon idén ünnepli fennállásának 800. évfordulóját Assisi Szent Klára rendje. Ebből az alkalomból 2012. augusztus 10–12. között a Ferences Világi Rend Kelet-Erdélyi Tanácsa lelki napokat szervez Csíksomlyón – tájékoztat Borsodi L. László, a csíksomlyói ferencesek sajtóreferense.
2012. augusztus 08., 15:532012. augusztus 08., 15:53
2012. augusztus 08., 16:122012. augusztus 08., 16:12
Mint a közleményből kiderül, a csíksomlyói ferences kolostorhoz tartozó előadóteremben és a Szent Ágnesről elnevezett Csíksomlyó Ágacskája monostor kápolnájában zajló lelki program augusztus 10-én, pénteken este fél 7-kor zsolozsmával kezdődik, amelyet 7-kor szentmise követ. Másnap, azaz augusztus 11-én reggeli dicsérettel indul a nap. A 10 órakor kezdődő szentmisét fr. Bőjte Mihály újonnan kinevezett csíksomlyói ferences házfőnök, tartományfőnök-helyettes, a Ferences Világi Rend lelki asszisztense végzi. A jubileumi fogadalomújítás és a napközi imaóra után fr. Urbán Erik, a csíksomlyói kegyhely templomigazgatója tart előadást, majd zsolozsmával zárul a napi program. Vasárnap reggel és délben is lesz közös imaóra. 10 órakor fr. dr. Orbán Szabolcs, a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója, délután fél 3-tól pedig a szécsényi rendházból érkező Ferenc Mária klarissza apátnő anya tart előadást. A jubileumi lelki napokat ünnepélyes szentmise zárja, amelyet Tamás József csíkszeredai segédpüspök celebrál.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!