
Fotó: Kristo Robert
Hihetetlen, ám a változások után két évtizeddel még mindig előfordulhat olyan eset, hogy román nyelven nem beszélő székellyel viselkednek gorombán és udvariatlanul román hivatalnokok Csíkszeredában.
2009. december 28., 16:302009. december 28., 16:30
Fotó: Kristo Robert
Tankó Zsigmond gyimesközéploki lakos arról panaszkodott, hogy a Hargita Megyei Kifizetési Ügynökség (APIA) tejkvóta irodájában minősíthetetlenül bántak feleségével a múlt héten. A hivatalnok ugyanis zokon vette, hogy nehezen tud értekezni a román nyelvet nem beszélő ügyfelével, akivel megalázóan és udvariatlanul bánt. Sőt, Tankó Zsigmond állítása szerint – mivel nem tudott románul – egyenesen Budapestre „küldte” őt ügyintézésre, majd a 2008-as évre szóló tejkvóta bizonylatot is összetépte mérgében. „Felkerestem ez ügyben a helyi RMDSZ-t is. Onnan azt a választ kaptam, hogy az intézmény aligazgatójával egyeztettek, és arra kérnek, írjunk panaszlevelet, a hivatal majd bocsánatot kér\" – említette Tankó.
„Nem tudok a dologról, de felháborítónak tartom, ha ilyen történt” – nyilatkozott Vitos Zsuzsanna, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség vezetője. Az igazgató hozzátette, mindenképpen kivizsgálják az esetet. „Ha beigazolódik, hogy valóban ez történt, akkor nagyon sajnálom. Ilyen soha nem fordult elő intézményünknél, és reméljük ezután se fog” – hangsúlyozta az intézményvezető.
Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.