Mi vezet a tévhitre?

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Ahol az istenhit meggyengül, ott a babonák és a póthit kerül előtérbe – hangzott el azon az előadás-sorozaton, amelyet nemrég tartottak a csíkszeredai Szent Ágoston-plébániatemplomban. Dr. Gál Péter, a pécsi egyházmegye papja és teológiai tanára a New Age-ről, az okkultizmus és az ezoterika veszélyeiről beszélt a nagyszámú hallgatóság előtt. Ugyanebben a témában portálunknak is nyilatkozott. Meglátása szerint a globalizmus talán egy olyan, új világvallást szeretne létrehozni, amelynek domináns eleme a keresztényellenesség.

Rédai Botond

2010. április 27., 20:052010. április 27., 20:05

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

„Már a papi szolgálat elején találkoztam ilyen problémákkal, amelyek ezekre a jelenségekre irányították a figyelmemet. Magyarán, jöttek a szenvedők” – fogalmazott beszélgetésünk elején a teológiai tanár. A plébános rámutatott, az occultum latinul homályosat, sötétet, titkosat, elrejtettet jelent. Ez jelölte a keresztény Európában a titkos tudást és a titkos gyakorlatok tudományát, amelynek a gyakorlatba ültetése a mágia. „Én a különféle jógaiskolákat, magát a jógát a hinduizmus okkultizmusának tartanám. Mert ott vannak titkos és beavatási szertartások, csak keveseknek szóló tanítások” – fejtette ki. Azt is elmondta, hogy az ezoterika az ókorban az okkult gyakorlatokat jelölte, és azt a fajta vallási vagy filozófusi magatartást, amely szerint az ember lényegében önmagában találná meg a dolgok nyitját, és magába, befelé kell fordulnia. Ugyanakkor jelentette azt a beállítottságát is, amelyet a kereszténység elindulásával egy időben terjedő csoportnak, a gnosztikusoknak a meggyőződését képviselte. Ők a saját megvilágosító tudásukat, mint az indiai jógik is, fenntartották, nem nyitották meg mindenki felé. Tehát ez ezoterikus olyan értelemben is, hogy egyeseket kizárnak az üdvösségből, másokat beavatás során beengednek saját köreikbe és tudásuk megismerésére. Ezzel párhuzamosan az egyház exoterikusan működött, mert mindenkinek hirdette az örömhírt, és mindenkit meg akart hívni az üdvösségre Jézusban. A New Age mozgalom világnézete pedig szinte semmit nem tartalmaz a keresztény tanításból, hanem vagy az ázsiai, vagy az ókori filozófiák mozzanataiból áll össze.

Kettős veszély

A teológiai tanár szerint ezek az irányvonalak és mozgalmak kettős veszélyt hordoznak magukban. Először is, ha hívő keresztényeknek tartjuk magunkat, akkor pontosan hitünket veszélyeztetik. Hiszen a globális tendenciákat vizsgálva, megállapítható, hogy a globalizmus szeretne talán egy új világvallást létrehozni, kereszténység nélkül. Másodjára az emberek lelkiállapotát veszélyeztetik. „Sokan pszichés labilitásba kerülnek ezen beavatások vagy energiavadászatok következtében, sokan pszichiátriai kezelésre, akár zárt osztályra is. Lelkipásztorként azt is megmondhatom, ezeknek nagy része igazából nem pszichózis, hanem démoni köteléktől való szenvedés. Hiszen az egyház által gyakorolt megszabadító imák eredményesek ezen szenvedők esetében” – fogalmazott dr. Gál Péter.

Önmaga tette lehetővé a hitetlenséget?

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Gál Péter atya rövid beszélgetésünk során kifejtette, a kereszténység az a vallás, amelyik leginkább szabaddá tesz. Az ember a teremtésben kapja az akarat- és a döntési szabadságot. A személy, a szabadság és a szeretet, ez a három fogalom tulajdonképpen a kereszténységnek köszönhető. Ezt a hármat szereti az ember ösztönösen. „Az az érdekes fintora az életnek, hogy abban a hitben, amit a kereszténység képvisel, az emberiség egyre szabadabbá vált és válik. A szabad egyén pedig újra és újra választ. És itt szabad kísérletezni, új dolgokra gondolni, Isten soha nem akadályozza meg ezt közvetlenül. Ez az egyik oka annak, hogy éppen a keresztény kultúrán belül történik meg a keresztény hitnek a válsága” – magyarázta a plébános.

Hozzátette, ugyanakkor maga a kereszténység volt az a világnézet, amely támogatta a természettudományos gondolkodást és kutatást. Ebből alakult ki ez a modern életmód és kultúra, amely egyrészt a fogyasztói életben torkoll, másrészt az úgynevezett tudományos hitben. „Nem véletlen, hogy Európában jött ez létre, mert itt lehetett eljutni egyfajta tudomány-bűvöletre, itt lehetett szabadon gondolkodni, hitetlenné válni” – jelentette ki a professzor. Újabban pedig ebből a modern hitetlenségből az emberek visszavágyódnak a bensőségességbe, keresik az istenit. „Nem állt eléggé készen az egyház arra, hogy ezt az igényt betöltse. Itt lépnek színre a tömegek számára olcsó kínálatok, amelyek a hitpótlék szerepét töltik be. Erre több pénz van, nincsenek erkölcsi elvárások, ilyenre könnyebben rááll az ember, mint olyan rendszerre, ahol valamit követelnek is” – magyarázta dr. Gál Péter, aki azt tanácsolta, higgyünk Jézusban, mert ő az igazi megváltó, és nincs út rajta kívül.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Az EMSZ is Nicușor Dan támogatására szólítja szimpatizánsait

Arra kéri az Erdélyi Magyar Szövetség a szimpatizánsait, hogy mindent tegyenek meg az elkövetkező két hétben Nicușor Dan győzelme érdekében.

Az EMSZ is Nicușor Dan támogatására szólítja szimpatizánsait
2025. május 05., hétfő

Udvarokat, épületeket öntött el a víz Maros megyében

Udvarokat, pincét és nyári konyhát is elöntött a víz hétfőn délután a heves esőzéseket követően Náznánfalván és Marosszentkirályon – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Udvarokat, épületeket öntött el a víz Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Az USR és a PNL vezetősége is Nicușor Dan támogatása mellett döntött

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikai bizottsága hétfői ülésükön egyöntetűen megszavazták, hogy Nicușor Dan független jelöltet támogassák az elnökválasztás második fordulójában.

Az USR és a PNL vezetősége is Nicușor Dan támogatása mellett döntött
2025. május 05., hétfő

Ciolacu lemond, a PSD a második fordulóba jutott egyik jelöltet sem támogatja

A PSD-nek a kormánykoalícióból való kilépéséről döntött hétfő délutáni ülésén a párt országos politikai tanácsa, Marcel Ciolacu pedig lemond a miniszterelnöki tisztségről.

Ciolacu lemond, a PSD a második fordulóba jutott egyik jelöltet sem támogatja
2025. május 05., hétfő

Kovászna megyére is érvényes árvízriasztást adtak ki

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna megyére is érvényes árvízriasztást adtak ki
2025. május 05., hétfő

A távolmaradás is a fennálló rendszerrel szembeni tiltakozás tünete

Van egy leszakadás a fejlett városi centrumok és a vidéki települések között, és ez megmutatkozik a szavazatokban is. A távolmaradásnak, illetve az elsöprő többségű szavaztoknak legfőbb oka pedig a fősodratú pártokkal szembeni ellenérzés.

A távolmaradás is a fennálló rendszerrel szembeni tiltakozás tünete
2025. május 05., hétfő

Kilépne a kormánykoalícióból és lemondana a miniszterelnöki tisztségről Ciolacu

Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, javaslatot tesz párttársainak a PSD kormánykoalícióból való kilépésére, jómaga pedig lemond a miniszterelnöki tisztségről.

Kilépne a kormánykoalícióból és lemondana a miniszterelnöki tisztségről Ciolacu
2025. május 05., hétfő

Ismét áramszünet lesz Székelyudvarhelyen

Három utcában lesz áramszünet szerdán reggel nyolc és délután négy óra között Székelyudvarhelyen, mivel javítási munkálatokat fog végezni a villamossági vállalat – közli a polgármesteri hivatal.

Ismét áramszünet lesz Székelyudvarhelyen
2025. május 05., hétfő

45 napra csökkentette Călin Georgescu hatósági felügyeletét a bukaresti bíróság

Bukarest első kerületének bírósága 60 napról 45 napra csökkentette Călin Georgescu volt államfőjelölt hatósági felügyeletének meghosszabbítását.

45 napra csökkentette Călin Georgescu hatósági felügyeletét a bukaresti bíróság
2025. május 05., hétfő

Kormányzati források: Ciolacu bejelentette lemondását a koalíciós pártok ülésén

Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu miniszterelnök a koalíciós pártok vezetőinek hétfő délutáni ülésén – értesült az Agerpres kormányzati forrásokból.

Kormányzati források: Ciolacu bejelentette lemondását a koalíciós pártok ülésén