
Fotó: Veres Nándor
Habár egyelőre kevés csíkszéki gazda újította meg termelői bizonylatát, a törvény értelmében minden gazdálkodónak kötelessége ezt megtenni az év elején. Ugyanis a múlt év során kiadott bizonylatok érvényüket vesztették december 31-ével.
2016. január 30., 13:042016. január 30., 13:04
2016. január 30., 14:252016. január 30., 14:25
A mezőgazdasági terménypiac szabályozására vonatkozó, 2014-ből származó 145-ös számú törvény értelmében a gazdák által igényelt termelői bizonylatok egy évig érvényesek. A polgári törvénykönyv vonatkozó cikkelye értelmében a mezőgazdasági minisztérium úgy határozott, hogy a múlt évben kiadott bizonylatok december 31-én érvényüket vesztették, így azokat az év elején minden gazda köteles megújítani. Azaz azoknak is újat kell igényelniük, akik a tavalyi év folyamán kapták kézhez a korábbit – mutatott rá Tánczos Barna. Az RMDSZ-es szenátor hozzátette, aberránsnak, erőltetettnek tartja ezt a jogi értelmezést, hiszen ezáltal nemcsak a gazdák idejét, hanem a pénzét is „rabolják\".
Nehéz a gazdák dolga
Legnehezebb helyzetbe azok kerülnek, akik törzskönyves állatállománnyal rendelkeznek, mivel a minőségi tejellenőrző programban való részvételhez az egyesületek január végéig fogadják el az új termelői bizonylatokat. Ugyanakkor ezért minden gazda számára még nehezebbé, bürokratikusabbá válik a mezőgazdasági rendszerben való eligazodás − ismerte el a politikus.
Öt évre szóló bizonylatot javasol
Mivel Tánczos úgy véli, hogy túlzás évente cseréltetni a termelői bizonylatokat, ma előterjeszt egy módosító indítvány, amelyben javasolja, hogy ezek öt évre szólóak legyenek. „Legyenek öt évre kiállíthatók, és minden évben legyen egy új lap, ahová beírják a gazdaság épp aktuális méretét a mezőgazdasági jegyzékből (regiszterből)” – ismertette a remélt változtatás lényegét. Elmondta, a napokban egyeztetett ez ügyben Achim Irimescu mezőgazdasági miniszterrel is, aki támogatja az öt évre érvényes bizonylatok bevezetését.
Változó árak
Hargita megyében egyébként tavaly októberig mintegy 12 ezer értékesítői könyvet igényeltek az önkormányzatok és 134 darab termelői bizonylatot tartalmazó tömböt. Csíkszéken a legtöbbet igénylő község Csíkszentgyörgy volt, ott 7 tömb bizonylatra és 700 darab értékesítési könyvre volt szükség addig. Három tömb bizonylatra és 300 értékesítési könyvecskére volt igény Csíkkarcfalván, Csíkszentmártonon, Kászonaltízen, Gyimesfelsőlokon és Gyimesközéplokon. A további településeken ennél kevesebbet igényeltek – derül ki a tavalyi összesítőből. A bizonylat kiváltásának költsége önkormányzatonként változik, van ahol 60-80 lejbe kerül, de a szenátor tud olyan településről is, ahol mindössze 20 lejt kértek a gazdáktól ezért.
Szentimrén már újítottak bizonylatot
Csíkszentimrén tavaly 118-an kértek termelői bizonylatot és értékesítési könyvecskét. Többségük a megtermelt tejmennyiség csarnokban való értékesítése miatt igényelte az említett dokumentumokat, a fennmaradó részük pedig élőállat értékesítése miatt – tudtuk meg Balló Mártától. A szentimrei polgármesteri hivatal mezőgazdasági referense azt is elmondta, habár értesítették a gazdákat és a tejcsarnokokat is, az elmúlt hetekben mindössze 20 gazda kereste fel az önkormányzatot ezzel kapcsolatban.
Ahol még nem léptek a gazdák
Császár Attila csíkrákosi polgármester érdeklődésünkre kifejtette, tavaly 57 termelői bizonylatot váltottak ki a község gazdálkodói. Többségük állataik – juh és borjú – értékesítése céljával, míg a termények esetében legtöbben a pityókatermésüket adnák el a bizonylat és termelői könyvecskén keresztül. Ezek közül mindeddig egyet sem újítottak meg, három gazda viszont új bizonylatot igényelt. A községvezető arról is beszámolt, hogy a helyiek elsősorban csak végszükség – aszálykárok, eladás – esetén váltják ki a bizonylatokat.
A termelői bizonylatokról
Az új mezőgazdasági bizonylatokra vonatkozó 2014-es törvény úgy rendelkezik, hogy termelői bizonylatot kell kiváltania minden olyan mezőgazdasági termelőnek, aki háztájon, illetve közepes méretű farmján megtermelt termékeit nemcsak saját szükségletre, hanem eladásra is szánja. A gazdának az értékesítéshez egy termelői/értékesítési könyvecskét is ki kell kérnie a helyi önkormányzattól. A termelői bizonylaton feltüntetik a gazda adatait, hogy mekkora területen gazdálkodik, illetve hogy mekkora az állatállománya. Az értékesítési könyv egy számlatömbhöz hasonlít, oldalai az árujegyzék szerepét töltik be – az eladó és vásárló adatai mellett bele kell írni az eladott termék nevét, mennyiségét, egységárát. A mostani jogszabály – habár jóval bonyolultabb és bürokratikusabb a korábbinál – esélyt ad arra a hatóságoknak, hogy kiszűrjék a kereskedőket, akik a korábbi ellenőrzéseken termelőknek vallották magukat.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!