Még csak papíron alakultak meg az új igazgatóságok

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Noha lassan egy hónapja, hogy hivatalosan is megszűntek különálló intézményként létezni a megyei sport- és ifjúsági igazgatóságok, az átszervezés körül még mindig teljes a homály. A július végén megjelent, összevonásra vonatkozó rendelet szerint tíz nap alatt kellett volna kivitelezni a folyamatot, az érintettek azonban még most sem tudják, hány alkalmazottal és hol fog működni az új Hargita Megyei Ifjúsági és Sport Igazgatóság.

Rédai Botond

2010. szeptember 01., 16:002010. szeptember 01., 16:00

2010. szeptember 01., 18:022010. szeptember 01., 18:02

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

„Minden ott tart, ahol az elején voltunk” – magyarázta érdeklődésünkre Csedő Zsófia, a megszűnt megyei ifjúsági igazgatóság volt vezetője. Elmondása szerint a rájuk vonatkozó előkészületeket megtették, azaz elkészítették a leltárakat, illetve a közvagyon-felmérést. „Egyelőre még az sincs eldőlve, ki kinek a vagyonát veszi át” – fogalmazott az illetékes, aki jelenleg szakreferensi beosztásban dolgozik, aláírási joggal. A volt igazgató szerint az intézményük által támogatott programok finanszírozása egyelőre nem forog veszélyben. A rendezvények nagy része szeptemberre volt ütemezve, a pályázati elszámolások csak azután következnek, remélhetőleg addig az átszervezés is lezárul.

Galéria
„A tevékenységünket folytatjuk ugyanúgy, mint eddig. A bizonytalanság viszont senkinek sem tesz jót” – ezt már Csíki András, a megszűnt megyei sportigazgatóság leváltott igazgatója nyilatkozta lapunknak, aki szintén szakreferensi beosztásban dolgozik, aláírási joggal. Mint mondta, csak annyit lehet tudni, hogy az Országos Ifjúsági és Sporthatóság alárendeltségébe tartozó megyei igazgatóságok apparátusa 504 személyből áll. Ennek alapján kikövetkeztethető, megyénkben 10–11 fő dolgozhat az intézményben. Ám ezek is csak számítások, konkrétumok még ezzel kapcsolatban sincsenek. „Nem az első eset, hogy maga a törvényalkotó nem tartja be saját előírásait. Ez nem számít újdonságnak ebben az országban” – fejtette ki Csíki András az átszervezés lassú ütemére célozva.

Amint arról már korábban beszámoltunk, az átszervezéssel országos szinten kevéssel több, mint hatszáz állás szűnik meg. Az oktatási tárca egyébként, amelynek keretébe tartozik az Országos Ifjúsági és Sporthatóság, illetve az ennek alárendelt intézmények, csak idén kilencmillió lej megtakarításra számít ennek nyomán, jövőtől ez az összeg évente több mint 27 millió lejt tesz ki. A folyamat során egy igen fontos kérdésnek is tisztázódnia kellene, mégpedig a megyei ifjúsági táborok sorsának. Ugyanis egyes elképzelések szerint ezek a megyei önkormányzatok hatáskörébe kerülnének, ám természetesen egyelőre erről sem lehet tudni semmit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
2026. január 12., hétfő

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában

Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában
2026. január 09., péntek

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban

Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda

Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda
2026. január 08., csütörtök

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn

Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn
Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn
2026. január 08., csütörtök

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn

2026. január 08., csütörtök

Havazás nehezíti a közlekedést Szépvíz és Gyimesfelsőlok között

A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.

Havazás nehezíti a közlekedést Szépvíz és Gyimesfelsőlok között
Hirdetés