Lovasfogattal a csíksomlyói búcsúra

Szekérrel indultak el május 4-én a magyarországi Bükkzsércről, hogy részt vegyenek május 18-án Csíksomlyón a pünkösdi búcsún. A fogattal naponta 50-60 kilométert tettek meg, 700 kilométeres útvonalukba beleesett Székelyudvarhely is.

Simon Eszter

2013. május 14., 16:502013. május 14., 16:50

2013. május 14., 16:572013. május 14., 16:57

 

Vasas Benedek és Ferenc József Bükkzsércről, Hajnal István Mezőnyárádról, Bessenyei Sándor pedig Szentistvánról vesznek részt az egyhetes zarándokúton. Tizenegy napja szekérrel indultak el Bükkzsércről, majd Debrecen – Létavértes – Székelyhíd – Zilah – Zsibó – Szamosújvár – Szászrégen – Szováta útvonalon jutottak el Székelyudvarhelyre. Itt Vasas Benedeket váltotta fel Ferenc József, a zsérciek református lelkésze.

„Egy éve részt vettem a csíksomlyói búcsún, ahol egyik csíkszeredai barátom mesélte, hogy ő fogattal érkezett oda az 50 kilométerre levő szülőfalujából, én akkor megígértem neki, hogy ebben az évben én is fogattal jövök el a búcsúra” – mondta Vasas Benedek, amikor a zarándokút apropójáról érdeklődtünk. A hosszú út során a négy férfi egymást váltotta a fogatban, néhányszor váltani kellett a lovakat is. Útjukkal a zsérci meszeseknek állítanak emléket, ugyanis Bükkzsérc a Bükk-hegység lábánál terül el, lakosai régen a mészégetésről voltak híresek. A jó minőségű meszet még Nagyváradra is áthozták árusítani – tudtuk meg Vasas Benedektől.  

Zarándokúti élményeikről érdeklődve elmesélték, hogy egy magyarországi panzió parkolójában éjszakáztak, annak éttermében költötték el a vacsorát és másnap a reggelit, amiért utólag nem kellett fizetniük. „Három-négy alkalommal adódott probléma a szekérrel, de mindig akadt segítségünk. Reformátusok lévén itt tudtuk meg utólag, hogy a katolikusok úgy tartják, hogy aki segít a zarándokokon az maga is Isten áldásában részesül” – tette hozzá.

Szilágy megyében megállították őket a román rendőrök, akik az irataik ellenőrzését követően elmentek, majd ugyanazon falu végén ismét megjelentek az egyik település magyar alpolgármesterével, akit – mint utólag kiderült – azért vittek magukkal, hogy tolmácsolni tudja bocsánatkérésüket. Beszélgetésünk során az is kiderült, hogy a négy férfit autóval itt Udvarhelyen érte be családjuk, az éjszakát a Hargita lábánál, a Tolvajos-tetőn töltik majd. Csütörtökön meglátogatják Böjte Csaba atyát is, akinek adományokat adnak át. Pénteken négyes fogattal érkeznek majd meg a csíkmadarasi szálláshelyükre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés