Törvénytelen az az építkezési engedély, amelyet Csíkszereda Polgármesteri Hivatala állított ki a székely zászló elhelyezésére a Szabadság téren – állítja Hargita megye prefektusa. A kormánybiztos a törvényszéken benyújtott keresetében a dokumentum érvénytelenítését kérte.
2016. június 30., 12:042016. június 30., 12:04
A történet ismert: június 3-án az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezésére húzták fel a székely zászlót a csíkszeredai Szabadság téren elhelyezett zászlórúdra, de pár perc múlva a rendőrség ezt levonta és elkobozta.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip akkor azt közölte, a polgármesteri hivatal által kiállított építkezési engedélyt a prefektúra megtámadta, és mivel ez közigazgatási per tárgyát képezi, a 2015-ös 141-es számú törvény értelmében kihágásnak minősül a zászlófelvonás is. Utóbbi törvény a területi közigazgatási egységek – megyék, települések – zászlóira vonatkozik, és előírja, hogy ezeket az intézmények székhelyén lehet kitűzni, Románia és az Európai Unió lobogójával együtt.
Hargita megye prefektusa a Hargita Megyei Törvényszéktől kérte a székely zászló felállítására vonatkozó építkezési engedély érvénytelenítését, a keresetet a zászlófelvonás napján, június 3-án iktatták. A törvényszék a Csíki Hírlap kérésére rendelkezésre bocsátotta a kereset neveket nem tartalmazó (anonimizált) és rövidített változatát – a hét oldalból kettő üres.
A felperes szerint a május 30-án kibocsátott építkezési engedély megsérti az építkezésekre vonatkozó 1991. évi 50-es és a 2001. évi 350-es számú, valamint a reklámhordozók elhelyezésére és engedélyezésére vonatkozó 2013. évi 185-ös törvényeket. A kereset megemlíti, hogy az engedélyt egy zászlórúd felállítására adták ki, kétéves időszakra, a rúdra pedig egy zászlót vonnak fel. A panaszos szerint ebben az esetben be kell tartani a már említett 185-ös törvényt, mert megállapítható, hogy meghatározott időszakra vonatkozó reklámozásról van szó.
A kereset idézi is a jogszabályt, amely szerint olyan közterületen zajló reklámkampányok esetén, amelyek időtartama nem haladja meg a 30 napot, az alapozást nem igénylő reklámanyagok elhelyezésére engedélyt adhat a helyi hatóság, de ez legtöbb 30 napra szólhat, és egyszer hosszabbítható meg. Utal az építkezésekre vonatkozó, említett jogszabályra is, amely az ideiglenes építkezések esetében előírja, hogy meg kell határozni a munkálatok időtartamát. A kereset szerint az építkezési engedélyt csak 30 napos időtartamra bocsáthatták volna ki, a kétéves időszak megjelölésével megsértették a törvényt. Ugyanakkor az engedély kiadásánál nem tartották be a munkálatok időtartamának megjelölésére vonatkozó előírást – értékelt a panaszos.
A dokumentum megemlíti, hogy Hargita Megyei Tanácsa megyezászlóra vonatkozó, 2009-ben hozott határozatát a Marosvásárhelyi Ítélőtábla jogerősen érvénytelenítette, és a megyei önkormányzat 2015. decemberében elfogadott határozatának érvénytelenítése érdekében is per indult, mivel ugyanazt a megyezászlót fogadták el, mint korábban.
„Egyértelmű, hogy amíg a törvényszéknek kell döntenie egy zászló törvényességéről, ennek bármilyen nemű használata törvénytelen, különösen, ha egy ilyen hivatalos dokumentum tárgyát képezi” – utal a kereset az építkezési engedélyre. Végül kitér a már említett, helyi zászlókra vonatkozó törvényre is, kiemelve, hogy az előírások be nem tartása 5000-től 10 000 lejig terjedő bírságot von maga után. A per tárgyalására még nem tűzött ki időpontot a Hargita Megyei Törvényszék.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!