Lengyelországban segítettek a csíkiak

Élményekkel gazdagon, az elvégzett önkéntes munka örömével tértek haza a csíkszeredai Soros Oktatási Központ Alapítvány időskorú önkéntesek számára indított projektjének csíki résztvevői Lengyelországból.

Kovács Attila

2013. június 30., 08:022013. június 30., 08:02

2013. június 30., 12:072013. június 30., 12:07

A négy csíkszeredai önkéntes, Ambrus Rozália, Sándor Éva, Kovács Sz. Lőrinc és Szőke Ibolya májusban utazott el a lengyelországi Zeszczynka kistelepülésre, amely beszámolóik szerint valójában egy tanyavilág része. A hagyományokban gazdag tejtermelő vidéken három héten át önkéntes munkát végeztek, részt vettek a helybeliek tevékenységeiben, megismerték a hagyományokat – mesélték az önkéntesek, akik nagyon elégedettek voltak fogadtatásukkal. „Segítettünk kertet gyomlálni, takarítani, mosogatni, kerítést festeni, fonni, takarni, megtanítottuk a kürtőskalács sütését is” – sorolták.

A kistelepülés hagyományos tejfesztiváljának előkészítésében is segédkeztek, az alkalomra gyógynövényes sajtot, fenyőrügyből szörpöt, biolekvárt is készítettek, vajat köpültek, a helyi gyerekeknek nemcsak a csíkiak frissen sült kürtőskalácsa, hanem a házicsoki is nagyon ízlett. Megismerhették a faháncsból készülő bocskor, a klumpa készítését, kötöttek seprűt házigazdáikkal közösen, kipróbálhatták a helyi, hagyományos szaunát. Számos templomot látogattak meg, eljutottak Lublinba is, illetve a majdaneki volt koncentrációs táborba. Tatár temetőben is jártak, ahol méret szerint elhelyezett terméskövek jelzik az elhunytak társadalmi rangját.

„Mindenki tudja, hogy lengyel-magyar két jó barát, ismerik ezt a mondást” – számoltak be az önkéntesek, akik több lengyel szót is megtanultak, a helyiekkel viszont az angol nyelv segített kommunikálni. A fennsíkon fekvő tanyavilág élete a jó szervezettséggel, a helyi hagyományok felkarolásával, bemutatásával, a mezőgazdaság, állattartás gépesítésével jelentett kellemes meglepetés számukra.

A projekt lebonyolítását a Soros Oktatási Központ Alapítvány egy lengyel intézménnyel (Local Initiatives Association in Zeszczynka – SILWZ) közösen vállalta fel, támogatójuk az Európai Bizottság Grundtvig − Időskorú önkéntességi projektek programja, amelynek futamideje két év. A projekt arra törekszik, hogy bevonja a részt vevő időskorúakat különböző társadalmi tevékenységekbe: általuk népszerűsítse, megmentse és továbbadja a népi hagyományokat, szokásokat és örökséget. Csíkszeredába jövő év májusában érkezik négy lengyel időskorú önkéntes, akik bekapcsolódnak a 2014-es csíksomlyói búcsú szervezésébe is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés