
Fotó: Kristó Róbert
Négy magyarországi és erdélyi Madaras nevű település képviselete érkezik a hétvégén Csíkmadarasra, ahol a rend szerinti éves találkozójukat tartják meg a helyi falunapok keretében. Sport-, kulturális és hagyományőrző programokból, előadásokból választhatnak a faluünnepre érkezők.
2014. június 26., 17:212014. június 26., 17:21
2014. június 26., 17:332014. június 26., 17:33
Évről évre Szent Péter és Pál ünnepe alkalmával szervezik meg a csíkmadarasi községi napokat. Idén a június 27. és 29. közötti rendezvénnyel összekötötték a Madarasok Találkozóját. Backamadaras, Mezőmadaras, Kunmadaras, a Bács-Kiskun megyei Madaras, valamint Csíkmadaras 2006-ban kötött testvértelepülési megállapodást, azóta minden évben találkoznak a települések egyikén.
Falumaraton és focimérkőzések
A háromnapos rendezvénysorozat első napján, pénteken elsősorban a sporttevékenységek kapnak szerepet. A sportkedvelők tíz órától vehetnek részt a falumaratonon és tekinthetik meg a focimérkőzéseket, közben a legfiatalabbak vetélkedőkön, kézműves foglalkozásokon, gyermekjátékokon próbálhatják ki magukat. Este nyolc órától a szentegyházi Gold Band együttes zenél, majd Gidró Zsolt és zenekara biztosítja az utcabálhoz a talpalávalót.
Kulturális programok szombatra
Szombaton a kulturális programokra kerül a hangsúly, a fél kilences dísztanácsülést követően fél tíztől történelmi szimbólumokról szóló előadásokat tekinthetnek meg az érdeklődők. Történelmi pecsétekről Pál Antal Sándor akadémikus tart előadást, a történelmi címereket Szekeres Attila mutatja be, majd Mihály János történész beszél a történelmi zászlókról. Fél tizenegytől kezdődik a gyermeklakodalom. Délután fél háromkor a Madarasok bemutatkozó műsorait tekinthetik meg az érdeklődők. Este nyolc órától Vikidál Gyula koncertezik, majd a szabadtéri bulin a Crisis Band zenél.
Vasárnapi nótaest
Szent Péter és Pál ünnepén, vasárnap a madarasi fúvószenekar ébreszti a falu népét reggel hét órakor. Fél egytől kezdődik a búcsús szentmise, majd délután hét órakor könyvbemutatót tartanak a helyi kultúrotthonban. Az este nyolc órától kezdődő nótaesten a Csíkmadarasi Népi Zenekar közreműködésével fellép Koós Éva, Buta Árpád, Kádár Zsolt és Petres Tibor nótaénekes.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!