Közel húsz kilométernyi községi utat újítanak fel

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Közel négymillió eurót, azaz mintegy tizenhét millió lejt költhet községi útjai felújítására Csíkcsicsó, Madéfalva, Csíkrákos és Csíkszentmihály község a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás által leadott nyertes pályázata révén. A tervek szerint több mint 18 kilométernyi községi útra kerülhet aszfalt az elkövetkező évek során. Tízezer felcsíki lakost érintenek a majdani beruházások.

Szabó Kamilla-Mária

2016. április 25., 13:192016. április 25., 13:19

2016. április 25., 18:382016. április 25., 18:38

Négy község közel 10 ezer lakosa számára változhat meg a mindennapi élet, amennyiben sikerül kivitelezni a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás nemrégiben nyertessé nyilvánított pályázatát – tudtuk meg Szentes Antaltól. A fejlesztési társulás projektfelelőse arra is kitért, hogy az európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (FEADR) finanszírozott Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) által biztosított egyik pályázati lehetőséggel élt a Bogát térség önkormányzatainak társulása tavaly. A januári helyszíni ellenőrzést követően két hete hirdették ki az októberben leadott pályázatok nyerteseit. Az országos szinten tíz sikeres pályázat között három Hargita megyei beruházás is szerepel, első helyre – egyetlen csíkszéki tervként – a társulás által leadott pályázatot sorolták.

A projekt teljes értéke áfa nélkül 3,8 millió euró, azaz közel 17 millió lej. Terveik szerint, a négy községben 18 445 méter községi utat aszfaltoznának le: Csicsóban 5094 métert, Madéfalván 4157 métert, Csíkrákoson 5309 métert, Csíkszentmihályon pedig 3885 métert. Emellett két nagyobb csíkszentmihályi híd felújítása is a beruházás része – ismertette Szentes Antal.

Hozzátette, a pályázati anyag összeállításakor rengeteg feltételnek eleget kellett tenni, többek között nem haladhatta meg az egy-egy millió lejt a községeknek szánt pályázati összeg. Emiatt a települések vezetőségének kellett eldöntenie, hogy mely utcák aszfaltozása kerüljön be a pályázatba a keretösszegnek megfelelően.

Mint kiderült, a pályázat utólagos finanszírozású, előlegként viszont lehívható a nyert összeg fele. Az előlegnek köszönhetően az első elszámolások nem jelentenek majd gondot, de a későbbiekhez szükséges értékek előteremtése viszont már problémásabb lehet. A megfelelő források felkutatásán már most dolgoznak az érintettek. Azt is megtudtuk, hogy három hónap áll a pályázók rendelkezésére, hogy letegyék a technikai terveket, illetve 12 hónap a kivitelezés közbeszerzésének lebonyolítására. A finanszírozási szerződés megkötése után legtöbb 36 hónap alatt kell a projektet befejezni. Tehát a konkrét útfelújítási munkálat nem fog idén még elkezdődni, legjobb esetben is csak egy év múlva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban

Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában

Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában
2026. július 03., péntek

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt

Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt
2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés