Isten legnagyobb ajándékát kapták

•  Fotó: Rédai Botond

Fotó: Rédai Botond

A bérmálás az a szentség, amely minket nagykorú kereszténnyé, Jézus Krisztus katonájává tesz, és megjelöl ennek eltörölhetetlen jelével – ennek tudatában vállalta több mint háromszáz csíkszeredai, hogy pünkösd vasárnapján megújítsa keresztségi fogadását.

Rédai Botond

Antal Orsolya

2010. május 25., 18:272010. május 25., 18:27

•  Fotó: Rédai Botond Galéria

Fotó: Rédai Botond

„Istennek a legnagyobb ajándékát fogjuk megkapni és ezáltal kiteljesedik keresztény életünk is. Beavatottak leszünk egyrészt az egyházközségben, s a társadalomban a közéletben is keresztényként tudunk élni” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a Millenniumi templom udvarán összegyűlt ünneplő közösséget Darvas Kozma József esperes.

Ezt követő szentbeszédében Tamás József püspök a szentlélekről, annak munkájáról beszélt a 116 bérmálkozónak, illetve jelen levő hozzátartozóiknak, ismerőseiknek. Elmondta, az első pünkösd napján tüzes lángok alakjában szállt le az apostolokra, illetve azokra a keresztényekre, akik hívő lélekkel várták és teszik azt a napjainkban is. „A szentlélek lángja akarja lobbantani bennünk az áldozatnak a szellemét. Jézus Krisztusnak nagyon sok vértanúja volt, nagyon sok olyan ember, aki fel tudta áldozni, még életét is oda tudta adni. És valahogy így kell a keresztény életben odaadnunk életünket Jézus Krisztusnak, és erre vállalkoznak a bérmálás szentségében részesülők, amikor felnőtt módon, éretten megújítják a keresztségi fogadást” – fogalmazott a püspök. Az egyházi méltóság kihangsúlyozta, a Szentlélek Úristen nem utolsó sorban a szeretet tüzét is lángra akarja lobbantani bennünk, mert a bűnbeesés óta az ember életét a gyűlölködés, a harag, a viszály, a szeretetlenség keseríti meg és teszi sokszor elviselhetetlenné. „Ugyanakkor tüzével megtisztítani is akar, felélesztené a buzgóságnak a tüzét, akarja, hogy a szeretet ott éljen és ott lángoljon bennünk. Ezzel ajándékozza a bérmálás szentségében részesülőket, ezt akarja tenni, hogy így szép és értékes legyen az emberi élet” – jelentette ki Tamás József püspök, aki a fogadalomtétel elhangzása után szent krizmával kente meg a bérmálkozók homlokát, ami tulajdonképpen a felnőtt keresztény életre való felkenést jelentette.

Hála legyen!

•  Fotó: Rédai Botond Galéria

Fotó: Rédai Botond

„Téged Isten dicsérlek/ és hálát adok mindenért (…) Hogy ember lehettem akkor is,/ mikor az emberek nem akartak emberek lenni,/ hála legyen...” – Sík Sándor piarista tanár, író, műfordító Te Deumával köszöntötték vasárnap délután a Szent Ágoston-templomba bérmálkozásra érkezőket. A múlt év augusztusában felszentelt istenházában első alkalommal részesülhettek a bérmálkozás szentségében a felnőtt keresztény élet mellett elkötelezettek. Kétszáz ketten újították meg a fogadalmat, melyet keresztségükkor szüleik és keresztszüleik tettek.

Pénzes József esperes a gyermek megfogantatása és megszületése közti kilenc hónaphoz hasonlította a templom és a gyülekezet életében a felszenteléstől mostanig tartó időszakot. „Hála legyen – mondom a költővel. Adjon az Isten sok ilyen kilenc hónapot, ez most azonban csak a kezdet, ezt a templomot be kell tölteni. Lesz ennek a népnek jövője, ha Isten kezébe kapaszkodik” – fohászkodott, és felhívta a megbérmáltak figyelmét, hogy példával kell járniuk a most bérmálkozók előtt.

Tamás József püspök az első pünkösdre emlékezett, amikor a Szentlélek először jött el az apostolokhoz, hogy tüzével lángra lobbantsa őket, és segítse Jézus Krisztus tanításának hirdetésében. „Az az első pünkösd olyan vihar volt, mely nem a fákat, bokrokat, hanem az emberi szíveket mozgatta meg” – hangsúlyozta Tamás József. Ugyanakkor figyelmeztette a ma emberét, hogy kultúrája, fejlett tudománya nem tette jobbá: ugyanúgy tud gyűlölni, gyilkolni, mint az ősember. A lélek az, ami igazán emberré tesz, a lélek gyümölcseire: a szeretetre, jóságra, türelemre, lemondásra, tisztaságra pedig hétköznapjainkban is szükség van.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés