A területalapú támogatás (SAPS) bevezetése óta nem telik el olyan esztendő, hogy a Hargita megyei gazdák ne méltatlankodnának a finanszírozás ügyintézésével kapcsolatban. A napokban ugyan már a 2011-es támogatás előlegét kapják az arra jogosultak, viszont olyan is van, aki még a tavalyi pénz egy részét várja.
2011. november 10., 17:262011. november 10., 17:26
2011. november 10., 18:462011. november 10., 18:46
Ott vagyunk, hogy lassan vége 2011-nek is, ám mi még mindig nem kaptuk meg a teljes támogatási összeget 2010-re sem – fogalmazott portálunknak a neve elhallgatását kérő felcsíki gazda. Elmondása szerint tavaly 186 ha területre kért támogatást, a műholdas ellenőrzés során viszont ez a mennyiség csökkent, ugyanis a fényképek alapján a parcellák széleit nem mezőgazdasági területként azonosították.
A gazda szerint ezzel sem volt probléma, megtették a szükséges javításokat a dokumentációban, ám a teljes igényelt összeget még így sem kapták meg. „Úgy tudjuk, valamilyen indokból kifolyólag ismét visszaküldték a papírokat Bukarestből” – magyarázta az érintett, bevallva, egyszerűen nem volt lelki ereje ismét bemenni az APIA-hoz tisztázni a helyzetet. „Ez támogatás kellene legyen a gazdának, az állam viszont csúfot űz belőlünk” – panaszkodott a felcsíki gazda. Úgy vélte, nem a csíkszeredai APIA munkatársaival van a gond, ők becsületesen elvégzik munkájukat, a probléma valahol fővárosi szinten lehet.
„Betervezzük a költségvetésbe a támogatást, esetenként még hitelt is veszünk fel, hogy el tudjuk végezni a munkálatokat, és akkor sorra jönnek a pofonok, nem érkezik a támogatás. Viszont sem az adóhatóság, sem a bank nem lesz elnéző velünk szembe” – nyomatékosított a gazda.
„Mi nem játszadozunk az emberekkel” – jelentette ki Haschi András. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség vezetője szerint csak azokban az esetekben merülnek fel problémák a kifizetéssel, ha az illető gazdánál valamilyen rendellenességet tapasztaltak a hatóságok. Az igazgató hozzátette, Hargita megyében valóban van kilencvenhárom olyan gazda, aki a 2010-es támogatással kapcsolatban felülellenőrzésen esett át a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség részéről. Ám ezen farmerek mindegyike meg fogja kapni az őt illető összeget. Az illetékes kiemelte, ha bárki problémát észlel a támogatások folyósítása során, a legjobb megoldás az, ha az APIA-nál próbálja tisztázni a helyzetet. Majd elmondta, a 2011-es támogatások előlegének kifizetésével kapcsolatban is legyenek türelmesek a gazdák. A megyei APIA ugyan jóváhagyott mintegy 25 ezer támogatás kifizetését, az átutalási utasítást viszont Bukarestben adják ki, így akár két-három hétbe is beletelhet, míg a pénz az érintettek bankszámlájára érkezik.
Javasolni fogja Craiova polgármestere, hogy a város tiszteletbeli polgárává avassák azt az indiai – mint utólag kiderült, nem nepáli – vendégmunkást, aki megmentette a befagyott tóba esett ötéves kislány életét.
A Intelligens Energia Egyesület (AEI) szerint a háztartási villamosenergia-fogyasztók akár 35 százalékkal is csökkenthetnék a számláikat, ha szolgáltatót váltanának, mivel a piacon jelenleg 1 lej/kWh alatti ajánlatok is elérhetők.
Tavaly összesen 3950 halálos és súlyos sérüléssel járó közúti balesetet történt országos szinten, kevesebb, mint az előző évben – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
Egy nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként szombaton egy craiovai park jeges tavába, hogy megmentsen egy ötéves kislányt. Aztán további öten – köztük a lánya apja – siettek a gyermek segítségére, de csak a vendégmunkásnak sikerült elérnie a kislányig.
Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
szóljon hozzá!