
Fotó: Farkas Antal
Rendkívül nagy a szerepe a helyi – főleg vidéki – önkormányzatoknak abban, hogy a településen rendelő háziorvos milyen körülmények között tudja ellátni a pácienseket. Van, ahol szolgálati lakással tennék vonzóbbá a vidéki praxist.
2016. január 29., 12:272016. január 29., 12:27
Legutóbb négy éve készített felmérést a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság a megyei háziorvosok átlagéletkoráról, amely akkor 56 év volt. Ez a szám nem sokat változott napjainkig, viszont bizakodásra adhat okot, hogy ez idő alatt folyamatosan jöttek fiatal doktorok a nyugdíjazott háziorvosok helyére, és eddig egy településen sem jegyeztek orvoshiányt – közölte érdeklődésünkre Tar Gyöngyi, a népegészségügyi igazgatóság vezetője. Mint hangsúlyozta, a fiatal kezdő doktorok általában úgy állnak munkába, hogy vagy megvásárolják a nyugdíjba készülő kollégáik praxisát, vagy saját maguk próbálnak önálló pácienslistát gyűjteni. Az utóbbira jelenleg is van példa – fűzte hozzá Tar –, nemrég egy Csíkszeredában frissen munkába állt háziorvos internetes közösségi oldalon hirdeti szolgáltatásait, így próbálva új pácienseket toborozni magának.
Tar Gyöngyi rámutatott, a népegészségügyi igazgatóságtól minden évben próbálják Hargita megyei településekre csábítani a marosvásárhelyi orvosi egyetemről frissen kikerülő orvosokat, de a szakemberek idecsábítása falvanként az önkormányzatok feladata. „Vannak helyek, ahol ezt nagyon jól megoldották, és akár három háziorvos is rendel, viszont vannak falvak Csík környékén is, ahol már jó ideje már nyugállományba vonult doktor fogadja a pácienseket. Ott a polgármester vagy nem tud, vagy nem akar mást keresni” – fejtette ki.
Ahhoz, hogy fiatal orvosok jöjjenek egy adott településre, vonzó körülményeket kell felajánlania számukra az önkormányzatnak. Például szolgálati lakást, vagy akár a rendelőknek fenntartási költségének fedezését – tette hozzá. „Tehát az orvosok fiatalítása nagyban múlik az önkormányzatokon. Most jönnek a választások s a választók eldönthetik, hogy meg vannak-e elégedve, például azzal, ahogy a polgármesterek az ilyen kérdéseket kezelik” – vélekedett a népegészségügy vezetője.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy a csíkszéki önkormányzatok mit tudnak biztosítani a családorvosoknak. Csíkszentdomokoson jelenleg egy középkorú, illetve egy, már a nyugdíjkorhatárt elért háziorvos rendel – közölte megkeresésünkre Ferencz Alajos polgármester. Kiemelte, a két doktor egyelőre lefedi a lakosság igényeit, de ha még szükség lenne egy harmadikra is, akkor szolgálati lakást, a rendelő fenntartási költségét, sőt orvosi felszerelést is tudna biztosítani a helyi önkormányzat. Csíkszentmártonon pillanatnyilag egy háziorvos látja el az ottani betegeket, aki messze van még a nyugdíjazástól – nyilatkozta Gergely András, a település polgármestere. Érdeklődésünkre elmondta azt is, hogy az orvos az önkormányzat által építettet egészségházban rendelhet, ezenkívül mást nem tud biztosítani az önkormányzat.
A Madéfalván rendelő háziorvos, dr. Kovács Rozália érdeklődésünkre elmondta, úgy véli, a helyi önkormányzat megfelelőképpen támogatja őt praxisának végzésében mind anyagi, mind szociális téren. „Az önkormányzaté az épület, ahol rendelek, tüzelőanyaggal is segítenek, sőt
folyamatban van az orvosi rendelő felújítása is” – fogalmazott. Minden önkormányzatnak nagy szerepe van abban, hogy a településeken lévő háziorvosok megfelelő módon tudják végezni tevékenységüket – tette hozzá.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!