Halálos autóbaleset Csíkszeredában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hárman meghaltak, egy személy pedig megsérült a csíkszeredai Brassói út és a Jégpálya utcák kereszteződésében szombaton a reggeli órákban bekövetkezett közúti balesetben. A szerencsétlenségben két rendőr és egy vétlen gyalogos vesztette életét. A történtek után napvilágot látott feltételezéseket a törvényszéki orvostani intézet laborvizsgálatainak eredményei igazolhatják vagy cáfolhatják.

Székelyhon

2014. március 15., 09:152014. március 15., 09:15

2014. március 18., 20:072014. március 18., 20:07

Egy BMW márkájú gépjármű a csíkszeredai Brassói úton, a vasútállomás irányából – a szemtanúk beszámolója szerint egy kikerülő manővert követően – a túlzott sebesség miatt megcsúszott, áttért a szembejövő sávra, felhajtott a járdára, átgázolt egy zöldövezeti részen, majd elütött egy nőt, végül nekicsapódott egy villanyoszlopnak. A balesetről 8 óra 22 perckor értesítették a készenléti felügyelőséget a 112-es egységes sürgősségi hívószámon, a helyszínre kiérkező mentőegységek pedig rögtön elkezdték a mentést.

Túlélte a hátsó ülésen tartózkodó

A szerencsétlenség során elhunyt az autó 35 éves vezetője és a mellette ülő 38 éves személy, valamint az elgázolt gyalogos, Sz.K., 53 éves szentegyházi asszony. A BMW hátsó ülésén lévő 24 éves utast a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállították. Állapota stabil, nem szenvedett súlyosabb sérüléseket, de megfigyelés alatt tartják – nyilatkozta vasárnap délután Demeter Ferenc, a kórház menedzsere annak kapcsán, hogy elterjedt, belső sérülései miatt a fiatal férfi is elhunyt. Utóbbit a helyszínre érkezést követően a műszaki mentők azonnal kiszabadították az autóroncsból, amelynek szétvágását és a holttestek kiemelését 9 óra 35 perckor kezdték el.

A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip a helyszínen elmondta, az autóban ülők mindhárman rendőrök voltak. A járművet vezető férfi a közlekedésrendészeti, a másik a közbiztonsági egységnél szolgált, a sérüléseket szenvedett társával együtt. A szóvivő tájékoztatása szerint a hajnali órákig szolgálatban voltak, a baleset az éjszakai műszak lejárta után mintegy két órával következett be. A felismerhetetlenségig összeroncsolódott civil járműben valamennyien egyenruhát viseltek.

A szentegyházi nő a villanyoszlop mellett, a gyalogátkelő előtt, a járdán állt, amikor nekicsapódott az autó. A vétlen gyalogost a hatalmas erejű ütközés a szemközti, mintegy húsz méterre lévő autókereskedés udvarára repítette, azonnal szörnyethalt. „Az ügy pontos körülményeinek az ügyész közvetlen irányításával zajló kivizsgálása folyamatban van” – nyilatkozta Gheorghe Filip.

A helyszínelést végző hatóságok és a közlekedésrendészek szerint a BMW vélhetően a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladt, ezért történhetett a baleset. A tragédia közelében mindössze kicsúszásra utaló nyomokat találtak, féknyomot azonban nem.

„Legalább százharminccal száguldott a BMW”

A hatóságokat riasztó, közelben lakó tanú érdeklődésünkre elmondta, negyed kilenckor hallotta a hatalmas robajt, és azonnal az autóhoz rohant, megpróbálva segíteni a hátsó ülésen beszorult rendőrtisztnek, azonban a deformálódott karosszéria miatt nem tudta az ajtót kinyitni. Tájékoztatása szerint a sofőr közvetlenül a baleset után még életben volt. Hozzátette, a mentési kísérlet során alkoholszag terjengett az utastérből. Ugyanakkor a felröppent hírt, miszerint százhatvannál akadt ki a sebességet jelző műszer, cáfolta, hangsúlyozva, hogy a mutató alaphelyzetben állt.

Egy másik, a Mol benzinkút irányából érkező szemtanú arról számolt be, hogy a BMW a Brassói úton a belső sávon, „legalább százharminccal” közlekedett, amikor jobbról kikerült egy előtte haladó gépkocsit, majd a vezető a külső sávról történt újabb irányváltás közben veszítette el uralmát a jármű felett.

A törvényszéki orvostani jelentésre várnak

Az üggyel kapcsolatos spekulációkat a törvényszéki orvostan által elvégzendő laborvizsgálat igazolhatja, illetve cáfolhatja, ennek eredményére vár az ügyész. Rögtön a tragédia bekövetkezte után ugyanis a nézelődők tudni vélték, hogy a három rendőr a szolgálatot követően egy kocsmában alkoholt fogyasztott. A feltételezésnek megpróbáltunk utána járni, a szóban forgó italozó kiszolgálója viszont idegesen elutasított, a kocsmatulajdonost pedig nem tudtuk elérni telefonon. Amikor a törvényszéki orvostani vizsgálatok eredményét kértük, az illetékes hatóságok azt közölték, azokat csak az ügyészség jóváhagyásával kaphatjuk kézhez, miután elkészült a jelentés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
2026. november 03., kedd

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában

Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában
2026. november 02., hétfő

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában

Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés

A Csíkszentgyörgyhöz tartozó Bánkfalván a víz- és szennyvízhálózat építése megnehezítette a közlekedést, több utca lakói háborognak az állapotok miatt. A beruházást irányító Harvíz Rt. szerint az építő helyreállít mindent, miután végez.

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

Bizony, előfordult, hogy miután Maniu gárdistái leverték, évtizedeken át templomtoronyban őrizték, és egy szocialista munkakitüntetés bronzérméből sikerült újjáéleszteni. Sorozatunk újabb állomásaként ezúttal Alcsíkon eredtünk a turulmadár nyomába.

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

2026. október 31., szombat

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő

Közel negyven nap után újraindult a teherforgalom Csobányosnál, igaz, jelenleg egy ideiglenes átkelőn.

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő
Hirdetés