Egy évnyi munkát összegeztek

A madéfalvi önkormányzatnak a 2013-as évben végzett munkáját foglalta össze Szentes Csaba, a település polgármestere a vasárnapi falugyűlésén. A helyi kultúrotthonban a visszatekintés mellett megfogalmazódtak a jövőbeli tervek, és elhangzott a falubeliek véleménye is.

Szabó Kamilla-Mária

2013. december 01., 18:552013. december 01., 18:55

2013. december 01., 19:032013. december 01., 19:03

Szentes Csaba részletesen elszámolt azzal, hogy az önkormányzat idei, mintegy kétmillió-százharmincezer lejes összjövedelmét mire fordították. Elmondta, munkájuk során azt az elvet követték, hogy a meglévő kevés pénzből a lehető legtöbbet valósítsák meg.

A falubeliek többek között láthatták a kiadások, a pályázatok eredményességét, a megvalósításokat – iskolák felújítása, emlékmű restaurálása, focipálya, utak javítása, Siculicidium útja stb. –, megismerhették az önkormányzat felépítését és az ügyosztályok feladatkörét is. A polgármester beszélt a felmerült problémákról, nehézségekről. Felkészítette a lakosságot, hogy habár jövőre lejár a hulladékbegyűjtő céggel kötött szerződésük, ám ha más céget is bíznak meg a szemét elszállításával, növekedni fog az elszállítás költsége. Szentes kifejezte nemtetszését az új építkezési szokással kapcsolatban – formában, színben a hagyományostól eltérő –, amely szerinte nem képvisel értéket, így elértékteleníti a települést is. A falu hagyományos képének megőrzése érdekében jövőben erre vonatkozó szabályokat is szeretnének megfogalmazni.

„Összefogással sikerült eredményeket elérjünk” – summázta a megvalósításokat az elöljáró. Hozzátette, jövőben szeretnék befejezni a már elkezdett munkálatokat, az emlékmű restaurálását, az utak felújítását, megvalósítani a tömbházak körüli területrendezést, részt venni a kápolna építésében, a gyümölcsfeldolgozó kialakításában. A beszámolót követően a helyiek osztották meg észrevételeiket, javaslataikat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés