
Fotó: Lukácsi Lehel
A bevándorlási kvóták bevezetése ellen gyűjti a Romániában élő magyar állampolgárok aláírásait az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – közölte Jakab Attila, az EMNP Hargita megyei szervezetének elnöke a csíkszeredai sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
2015. november 19., 18:442015. november 19., 18:44
2015. november 19., 19:442015. november 19., 19:44
Mint ismeretes, az Európai Unió belügyminisztereinek szeptemberi ülésén többségi szavazattal 120 ezer menekült kvóták szerinti elosztásáról döntöttek. „Csatlakozunk az anyaországi kezdeményezésre elindult aláírásgyűjtéshez. Ezáltal az erdélyi magyar állampolgárok is aláírhatják a a FIDESZ által megfogalmazott petíciót, amely az EU belügyminisztereinek döntése ellen próbál fellépni, és a összegyűjtött aláírásokat felhasználja majd a Brüsszellel szembeni tárgyalásai során” – közölte Jakab. Hozzátette, hogy Hargita megyében eddig már 500-an írták alá az íveket. Az érdeklődők a Néppárt irodáiban, valamint a helyi szervezetek vezetőinél, képviselőinél írhatják alá az íveket.
„Kiegészítésképpen készítettünk egy román nyelvű petíciót is, amelyet a román kormányhoz fogunk eljuttatni, és arra kérjük őket, hogy ők is hasonlóképpen járjanak el Brüsszellel szemben” – számolt be a megyei szervezet elnöke. Kiemelte, hogy mivel a kvóta szerinti elosztás Romániát is érinti, akár Székelyföldre is telepíthetnek bevándorlókat.
A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy a kolozsvári székhelyű Politeia Társaság nyilvános javaslatot dolgozott ki a Hargita és Kovászna megyei önkormányzati és közigazgatási szervek és intézmények hivatali kétnyelvűségének előmozdítása érdekében, amelyet eljuttatott mindhárom erdélyi párt vezetőségéhez. „Úgy gondoltuk, hogy a javaslatot eljuttatjuk a megyei önkormányzatokhoz, és készítünk mellé egy kész tanácshatározatot, amelyet leteszünk mindkét megyei tanács asztalára. Szeretnénk, ha ez a javaslat közvitára kerülne” – mondta Jakab.
A javaslatban foglaltak szerint a Hargita és Kovászna megyei önkormányzat megyénként létrehozhat egy tizenegy alkalmazottból álló közszolgáltatási intézményt. Az intézményben dolgozók pedig lefordítanák magyar nyelvre többek között a megyei önkormányzatok jogi határozatait, amelyek eddig legtöbbször nem jelentek meg magyarul. Jakab Attila szerint az a tapasztalat, hogy legtöbb esetben anyagi okok miatt nem készülnek el román nyelvű határozatok magyar nyelvű változatai. „Ennek folyamán előfordul, hogy nem értik meg a róluk szóló határozatokban foglalt jogi nyelvet az adott közösség tagjai” – magyarázta. Mint hangsúlyozta, a javaslatban foglalt intézmény nem jelentene meghatározó tételt anyagilag a két megyei önkormányzatnak, mivel kis létszámú szervezet létrehozásáról lenne szó.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!