
A Mária Rádió vezetői az adó márciusi születésnapján beszéltek a területi stúdiók létrehozásának szükségességéről. Rá néhány hónapra, pontosabban augusztus végén Székelyudvarhelyen sikerült megvalósítani az elképzelést. Az év vége előtt Csíksomlyó is felkerült az újrarajzolt térképre: kedd este ugyanis a ferences rendház udvarán található épületbe berendezett stúdiót áldhatta meg Tamás József segédpüspök.
2009. december 08., 21:562009. december 08., 21:56
2009. december 09., 11:422009. december 09., 11:42
A kegyelem közvetítésének fontos eszközét vélem felfedezni a Mária Rádióban – hangoztatta a kegytemplomban megtartott ünnepi szentmisén mondott prédikációjában dr. Orbán Szabolcs ferences testvér, az erdélyi rendtartomány provinciálisa. Az egyházi méltóság először Szűz Mária szeplőtelen fogantatása napjának jelentőségéről beszélt, kihangsúlyozván, a Szűzanya földi életének legelső pillanatára emlékezünk ebből az alkalomból.
A stúdióavatóra áttérve, bevallotta, az Erdélyi Mária Rádió indulásával kapcsolatban szkeptikus és kritikus volt. Mint mondta, nem sokáig, hiszen rá kellett jönnie, mekkora vigaszt jelent ezen keresztül részesülni az igéből azoknak, akiknek más úton nem adatik erre lehetőség.
A szentmise végén ünnepi beszédek is elhangzottak. Először Szatmári Ferenc, az Erdélyi Mária Rádió elnöke taglalta a pillanat jelentőségét. Őt az adó műsorigazgatója, Fejes Rudolf Anzelm premontrei rendi apát követte, majd a somlyói stúdió műsorigazgatója, Koncsag László plébános szólt az egybegyűltekhez. Végezetül a papság és a hívek együtt vonultak az új létesítmény épületéhez, amelyet Tamás József római katolikus segédpüspök szentelt fel.
A studió két fizetett alkalmazottal működik, a munkát önkéntesek segítik. Hetente két alkalommal sugároznak adást, szerdánként 8-9 óra között, csütörtökönként pedig 17-től 20-óráig.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
Tíz ember halt meg és 137-en megsérültek Hargita megyében közúti balesetben tavaly. A gazdasági bűncselekmények és a csalások száma aggasztó növekedést mutat a megyében. A családon belüli erőszak is komoly probléma.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.
Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.