Budapest magyarságpolitikájától a székely autonómiáig

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Vincze Gábor történész Budapest magyarságpolitikája a két világháború között, valamint a Székely Autonómia-törekvések 1919 és 1946 között címmel tartott előadást Csíkszeredában. A két témát szoros összefüggésük miatt tárgyalták egy előadás keretében – jelentette ki felvezetőjében Veress Dávid, a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadássorozat szervezője.

Létai Tibor

2012. március 11., 13:522012. március 11., 13:52

2012. március 11., 15:192012. március 11., 15:19

Vincze Gábor előadásának első felében a megcsonkított Magyarország határain kívülre került nemzetrészeinek támogatáspolitikájáról beszélt. A történész kifejtette, 1920-ban felállítják az Erdélyi Alapot, és a különböző forrásból, a több tízmillió koronát főleg az erdélyi egyházak kapják iskolák létesítésére. A pénzt az 1910-es felekezeti arányok szerint osztják el. 1921 nyarán létrehozzák a Társadalmi Egyesületek Szövetsége Központját (TESZK), amely több szervezeten keresztül a határon túli magyar intézmények támogatását irányítja. A Bocskai Szövetségből megalakul a Népies Irodalmi Társaság (NIT). Feladata a romániai kisebbségek gazdasági, társadalmi stb. helyzetének tanulmányozása, adatok szolgáltatása a külföldi propagandához: sajtó kivágatok készülnek, a Monitorul Oficialt, a parlament két házának naplóit gyűjtik, a sérelmes törvényeket, a parlamenti napló magyar vonatkozásait lefordítják, másfél évtized alatt a témában mintegy nyolcvan kötetet adnak ki, felét nyugati nyelveken.

Az oktatásügyi támogatás eleinte abban nyilvánult meg, hogy a Magyarországra menekült diákok számára internátusokat hoznak létre Budapesten, Debrecenben és Szegeden, viszont 1925 után a Magyarországi diplomát Romániában nem lehet honosítani, így nagyon kevesen térnek haza, pedig az eredeti cél az volt, hogy a diákokat nemzeti szellemben kinevelni, majd hazaküldeni. Ez a rendszer a 30-as évektől megszűnik. Ezután már csak posztgraduális képzés folyik Budapesten a külföldiek kollégiumában. A NIT az alapfokú oktatás támogatását tartja fontosnak. Munkatársainak kiemelkedően magas fizetésük van, ami fontos a magyar állami iránti lojalitás és a korrupció megelőzése végett. Támogatják a magyar lapokat, a magyar szövetkezeti központokat. A huszas években kísérletet tesznek egy erdélyi bankszindikátus létrehozására Bukarest ellenében, de ez a kísérlet megbukik. A támogatásoknak köszönhetően a kezdetben megfogalmazott cél, az erőviszonyok konzerválása, az intézmények „átmentése” alapvetően tejesül.

A székely autonómiatervekről Vincze Gábor elmondta, a gyulafehérvári határozatok egyes pontjai politikai blöffnek tekinthetők, ezért fölösleges rájuk hivatkozni, a párizsi kisebbségi szerződésbe foglaltak már sokkal komolyabbak. A két világháború között intenzíven folyik a székely tömb fellazítása. A (román) kormányzat tudta, hogy az erdélyi magyar kérdés csak addig veszélyes, amíg az egyetlen kompakt tömb, a székelység érintetlen, s csak a Székelyföld hozhatja vissza Magyarországhoz ismét Erdélyt – idézte az előadó Mikót. Paál Árpád a független Székely Köztársaság lehetőségét is felvetette, amely a wilsoni elvek illúziójában született.

Az előadó több elképzelést is megosztott a szép számú hallgatóközönséggel, végezetül pedig leszögezte, hogy masszív nagyhatalmi támogatás nélkül vajmi kevés esély van az önrendelkezés kivívására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt

Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.

Ezer székely leány és még annál több
Ezer székely leány és még annál több
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

2025. július 05., szombat

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda

Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda
2025. július 05., szombat

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon

Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon
2025. július 05., szombat

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók

Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók
2025. július 05., szombat

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban

Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban
2025. július 04., péntek

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában

Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában
2025. július 04., péntek

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek

Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek
2025. július 03., csütörtök

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel

Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel
2025. július 03., csütörtök

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát

Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát