Búcsúját ünnepelte március 19-én, hétfőn, Szent József, Szűz Mária jegyese ünnepén a nevét viselő csíkszeredai kápolna.
2012. március 20., 07:542012. március 20., 07:54
2012. március 20., 17:082012. március 20., 17:08
Hétfőn délután tartották a környékbeli papság részvételével a csíkszeredai Szent József-kápolna búcsúját, a szentmisét Tamás József püspök celebrálta.
A Dávid házából származó József ácsként munkálkodott, aki az Újszövetség tanítása szerint Szűz Mária férje és Jézus nevelőapja volt, a Szent Család fejeként tisztelik. József az egyetemes katolikus egyház védőszentje, IX. Piusz pápa 1870 decemberében deklarálta az egyház védőszentjévé. Emellett a jegyesek és a családok pártfogója, a munkások védőszentje is.
„Szent József oltalmába szeretném ajánlani azokat, akik az ő nevét viselik, de azokat is, akik Szent Józsefet tisztelik, akik kilenc napon keresztül buzgó lélekkel imádkoztak őhozzá közbenjárását kérve” – mondta a szentmise kezdeti felajánlásában Tamás József püspök.
„Szent Józseffel kapcsolatban egy kicsit bajban vagyunk, az evangéliumok kevés dolgot mondanak el róla. A róla elhangzó keveset mozaikdarabként kell összeraknunk, hogy kirajzolódjon előttünk a képe. Szent Józsefnek azért van jelene, mert volt életének egy meghatározó eseménye, ez a Máriával kötött jegyessége. Ekkor talált rá saját küldetésére és hivatására. József hitt és lépett. József hitt és cselekedett. Ugyanezt kell tennünk nekünk is, visszatérni oda, ahol elhagytuk Jézust, és magunkkal vinni őt. Legyen Szent József az igaz ember példaképünk és közbenjárónk, hogy Jézussal éljünk, Jézusban éljünk, Jézusért éljünk és Jézusról tanúságot tegyünk” – hangsúlyozta prédikációjában Jenei János kadicsfalvi plébános.
A szentmise végén virágcsokrokkal köszöntötték a névnapját ünneplő Tamás József püspököt, majd Darvas-Kozma József címzetes esperes egy-egy szál szegfűvel köszöntötte a jelen lévő József nevű paptestvéreket.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
szóljon hozzá!