
Fotó: Kristó Róbert
A zene színessé teszi gyermekeink életét címmel rendezvénysorozat keretében ismerteti az érdeklődők számára március 29-én 10 órától a csíkszeredai AutHelp Egyesület az autista gyerekek számára létrehozott Puzzle Oktatási Központban a Színes kotta módszerrel 2011-ben beindult zeneterápiás foglalkozásokat.
2014. március 26., 12:472014. március 26., 12:47
2014. március 26., 13:432014. március 26., 13:43
A központnak otthont adó József Attila Általános Iskola Tudor-lakótelepi épületébe várják szombaton mindazokat, akik érdeklődnek a módszer és az általa elért eredmények iránt. A rendezvényen, amelyet április 2., az autizmus világnapja alkalmához is kapcsolnak, előadások hangzanak el és filmvetítés is lesz. A Puzzle Oktatási Központban tizenhárom autista gyerek jár zeneterápiás foglalkozásra. A zeneórákat azokkal kezdték el, akiknek zenei hajlamuk van, fokozatosan pedig a többieket is bekapcsolják a programba. A Színes kotta módszerrel a magyarországi Parafónia zenekar nyílt napján ismerkedtek meg az egyesület képviselői, akik szakembert kerestek, hazatérve pályázati finanszírozással speciális hangszereket szereztek be és elkezdődhettek Csíkszeredában is a foglalkozások.
A módszert gyógypedagógusok és a zenepedagógus segítségével az autista gyerekek képességeire alkalmazták. Tapasztalataik szerint az együtt zenélés nemcsak örömet okoz a gyerekeknek, hanem pozitív hatással van kommunikációjuk fejlesztésére, fejlődik a zenélés révén odafigyelési képességük és jó hatással van a szociális érintkezés terén is. A zenetanulásban ki-ki egyéni képességei szerint haladt, az autista gyerekek zenekara karácsonykor koncertet adott a szülőknek.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!