Hirdetés
Hirdetés

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára

Az első Botorka megszervezése óta eltelt harminc év •  Fotó: Tuchiluș Alex

Az első Botorka megszervezése óta eltelt harminc év

Fotó: Tuchiluș Alex

Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.

Farkas Orsolya

2026. január 17., 21:282026. január 17., 21:28

2026. január 19., 11:132026. január 19., 11:13

Nagy és összetartó közösség, ahol az ismeretleneket is úgy fogadják be, hogy azután minden ősszel visszakívánkoznak a felcsíki kisvárosba. A Botorka harminc év alatt hozzánőtt Balánbányához, sőt mi több, ez a fesztivál a kisváros egyik legkiemelkedőbb rendezvényévé vált. A fesztivál múltjáról, jelentőségéről, és az idei tervekről Székely Árpád-Tamás, a Botorka egyik főszervezője, az Ördögborda vezetője és táncosa számolt be.

Álomból indult, valóság lett

A fesztivált három évtizede szervezték meg először, de a bányászvárosban már korábban elkezdődött a néptáncoktatás. A kezdeményező,

Sándor Csaba Lajos igyekezett átadni a tudását a fiatalabb nemzedékeknek a néptáncról, népdalokról, hagyományokról.

Az ő nevéhez fűződik a felcsíki térség egyik kiemelkedő néptáncegyüttesének, a balánbányai Ördögbordának a megalapítása.

Ennek a munkának a kapcsán merült fel annak az igénye, hogy egy fesztivál keretén belül kellene a baráti, kapcsolati hálót életben tartani, bővíteni, illetve olyan élménnyel gazdagítani az ide ellátogató táncos közösséget, ami

megerősíti a népi kultúrával kapcsolatos tudásukat,

és tapasztalatcserére alkalmas. Akkor még nem számíthattak rá, de végül a fesztiválnak köszönhetően hosszan tartó barátságok, szerelmek születtek, ráadásul Balánbánya hírét is sikerült elvinni a Kárpát-medence magyarlakta térségeibe.

Székely Árpád-Tamás, a Botorka egyik lelkes szervezője, az Ördögborda vezetője •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Székely Árpád-Tamás, a Botorka egyik lelkes szervezője, az Ördögborda vezetője

Fotó: Tuchiluș Alex

Azóta, hogy az első fesztivált megrendezték, eltelt harminc év. Egy esztendő sem zajlott le úgy, hogy a Botorkát ne szervezték volna meg, még a koronavírus idején sem, hiszen akkor az egészségügyi előírásoknak megfelelően, online térben „találkoztak” a táncosok. Székely Árpád-Tamás kiemelte:

az itt köttetett barátságok közül sok kiállta az idő próbáját,

hiszen harminc éve minden évben találkozásra ösztönöz bizonyos csapatokat. Emellett vannak friss, lendületes csoportok, akik úgy ítélték meg, hogy érdemes ellátogatniuk a fesztiválra. A résztvevő tánccsoportok egy részét olyanok alkotják, amelyeket ma már az Ördögbordából kinőtt táncosok oktatnak, ugyanakkor minden évben képviseltetik magukat a Kárpát-medence magyarlakta régióinak együttesei is.

Sándor Csaba Lajosnak köszönhetően sok fiatal megszerette a néptáncot •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Sándor Csaba Lajosnak köszönhetően sok fiatal megszerette a néptáncot

Fotó: Tuchiluș Alex

Kerek születésnap

A jubileumi évben igyekeznek egy teljes évi programsorozattal megörvendeztetni a nagyérdeműt, illetve azokat, akik a harminc év alatt folyamatosan támogatták a Botorkát. Íme a 2026-os tervek azon része, amely a nagyközönség előtt is nyilvános lesz:

  • Február 14. – farsang végi műsor az Ördögborda és a Prücskök Néptáncegyüttesek előadásában, Farsangfarka címmel;

  • március 15. – ünnepi előadás, melyet előadnak a helyi iskolás gyerekek és ifjak, és amelyet minden évben táncbetétekkel tesz még nagyobb élménnyé az Ördögborda Néptáncegyüttes. Ezt 1990 óta, a rendszerváltás első szabad évétől kezdődően, megszakítások nélkül mindig megszervezték;

  • március – augusztus30 év Botorkálás címmel indul podcastsorozat, amelyben zenészeket, mindenkori szervezőket, a fesztivál megálmodóit és a politikumot is mikrofon elé állítják;

  • szeptember 10-13. – XXX. Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál;

  • december – Karácsonyi műsor a helyi néptánccsoportok, zenészek és zenész tanítványok előadásában;

  • december 29. – Számadás: az Ördögborda 30. jubileumi ünnepi előadása a jelenlegi és mindenkori tánckarával.

Hirdetés

Az idei Botorka fesztivált az Ördögborda mellett a Zakariás Antal Egyesület, valamint a Nexus Alapítvány, a Hargita Megyei Kulturális központ és a balánbányai önkormányzat szervezi. A program az évfordulóhoz méltóan különleges lesz, de a pontos részleteket csak később, az esemény közeledtével osztják meg. Az már biztos, hogy

színpadra lépnek azok a zenészek, akik a fesztivál 30 éve alatt részesei voltak a Botorkának,

ezenkívül egy egész estét gálaműsorral is készülnek: az Ördögborda 2021-es Bukovina, mit vétettem… című előadása, amely a bukovinai székelyek kitelepítését és hányatott sorsát járja végig. A tervek szerint 400 táncos, 10 zenész fog részt venni ebben az előadásban. A háromnapos rendezvényt meglepetés záróműsorral koronázzák.

Felpezsdítik Balánbányát

Balánbányának kicsivel több mint ötezer lakója van, ebből megközelítőleg 30-35 százalék a magyarság aránya. A Botorka az egyik legszínesebb kulturális rendezvény, amelyhez ragaszkodnak a helyiek, és amely megmozgatja a közösséget: elsősorban a

több száz vendég étkeztetésének lebonyolításában vállalnak szerepet,

de bekapcsolódnak a családias hangulatú, közös gasztro-programokba is, mint amilyen a szombat reggeli gasztronómiai kiállítás szokott lenni. Továbbá segítenek a sátorhúzásnál, szemétszedésnél, asztalok és padok pakolásánál is, hogy a fesztivál minél gördülékenyebben tudjon lezajlani.

Balánbánya, Csíkszentdomokos már ismerős a Kárpát-medence magyarlakta térségeiben élő táncosoknak •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Balánbánya, Csíkszentdomokos már ismerős a Kárpát-medence magyarlakta térségeiben élő táncosoknak

Fotó: Tuchiluș Alex

A legszebb benne az, vallja Székely Árpád-Tamás, hogy a helyi román közösségnek is van olyan rétege, akik csodálják a néptáncosokat. Az elmúlt években

sok olyan gyermeknek tartottak néptáncoktatást, akik vegyes házasságból származnak,

a szüleik pedig – függetlenül a nemzetiségüktől – örömmel eljönnek az előadásaikra, büszkén szemlélik a csemetéiket. Olyan tagjai is vannak a román ajkú közösségnek, akiknek gyermeke nem táncol, s habár az előadást nyelvét nem értik, szívesen nézik, hogyan pördülnek-fordulnak a táncoslábú fiatalok.

Amellett, hogy erősíti a helyi közösséget, az idei, ünnepi évben is népes társaságot fogad be Balánbánya a Botorka idejére.

Nagyjából 16-18 tánccsoportot várnak, azaz 350-450 főt látnak vendégül.

Természetesen köztük lesznek csík-, gyergyó-, kézdi-, udvarhelyszékiek is, ezenkívül tánccsoportok érkeznek a Gyimesek völgyéből, a moldvai csángóktól, Mezőségről, Hajdúságból, Dunántúlról, Felvidékről és Délvidékről is.

A helyiek is ragaszkodnak a rendezvényhez, segítenek lebonyolítani a különböző programokat •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A helyiek is ragaszkodnak a rendezvényhez, segítenek lebonyolítani a különböző programokat

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés