Éles lőszerek kerültek elő egy lakóház építése során Balánbányán, ezért pirotechnikai beavatkozásra volt szükség szombaton. Összesen 447 lövedéket találtak fémkeresővel.
Egy mikrobusz és egy motorbicikli ütközött össze hétfőn késő délután Kökös közelében, teljesen lezárták a 12-es országút érintett szakaszát – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A száraz növényzet és kidőlt fatörzsek kaptak lángra Balánbányán, az Egyeskő térségében.
Gyergyócsomafalván egy égő csűrhöz, Balánbányán nagy felületen égő száraz növényzethez riasztották a Hargita megyei tűzoltókat csütörtök délután.
Robbanás hallatszott Balánbányán kedden este. Mint kiderült, tűz ütött ki egy melléképületben, ahonnan gázpalackokat kellett eltávolítaniuk tűzoltóknak.
Néptánc a második közös anyanyelve annak a kétszázötven gyermeknek és felnőttnek, akik a 28. Botorka fesztivál résztvevői táborát erősítették. Az eseményt megszervező Ördögborda Néptáncegyüttes tagjai meséltek a Székelyhonnak.
Derűvel, zenével és önfeledt tánccal törték meg Balánbánya csendjét azok fiatalok, akik a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál alkalmából érkeztek Felcsíkra. Ez már régi hagyomány, pontosan 28 éves idén, de fényéből nem veszített.
Eszméleténél volt az az idős férfi, akik egy patakból kellett kimenteni Balánbányán szombatra virradóan.
Két autó ütközött csütörtök délelőtt Madéfalva közelében, az 578-as európai úton.
Felrobbant egy elektromos roller akkumulátora, tűz keletkezett egy balánbányai tömbházlakásban szerda délelőtt – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Húsz-huszonöt hektárnyi területen terjedtek szét a lángok Balánbányánál vasárnap délután. A tűz a közeli erdőt is veszélyeztetheti az erős szél miatt – közli a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Két erdélyi világutazó, Mihály Alpár és Bertici Attila idén életük egyik legnagyobb kalandjára indult: két 12 lóerős robogóval húsz nap alatt több mint nyolcezer kilométert tettek meg Kelet-Európából egészen Szenegál fővárosáig, Dakarig.
Illegális fegyverbirtoklás megalapozott gyanújával hajtottak végre házkutatást a rendőrök egy balánbányai férfi otthonában – gyanújuk pedig beigazolódott.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy balánbányai férfit, aki a gyanú szerint pénzt lopott egy szintén helybéli férfitől – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Tűz ütött ki egy balánbányai tömbház negyedik emeleti lakásában – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság.
Van jelentkező cég a Székelykeresztúrra tervezett inkubátorház megvalósítására, a Balánbányán elképzelt létesítmény esetében viszont újra közbeszerzési eljárást kell hirdetni.
A közrend megzavarásáért, közúti kihágásokért, illetve a gazdasági egységekre vonatkozó törvények be nem tartásáért is büntettek a rendőrök az elmúlt napokban Balánbányán.