Az Urat szolgálva

Nagy büszkeség egy közösség számára, ha papot adhat az egyháznak. A Gyulafehérvári Székesegyházban vasárnap tartották a papszentelést, így négy csíki település is feliratkozott azok sorába, amelyek primíciát ünnepelhetnek. A primícia a felszentelt római katolikus papok első szentmise-bemutatását jelenti.

Rédai Botond

2014. június 30., 16:292014. június 30., 16:29

2014. június 30., 16:462014. június 30., 16:46

Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, vasárnap Jakubinyi György gyulafehérvári érsek öt diakónust szentelt pappá a Gyulafehérvári Székesegyházban. Közülük négyen csíki születésűek: a csíkszeredai Bene Kálmán, a csíkszentsimoni Boga Norbert Árpád, a szépvízi Gál Hunor, illetve a kászonújfalvi György Imre. Hat, szemináriumban eltöltött év, valamint az egy év pasztorális, gyakorlati éven eltöltött készület után teológiai diplomával a kezükben került sor a diakónusok áldozópappá szentelésére. A hagyományokhoz híven ezt követően az újmisés papok hazatérnek szülőfalujukba, hogy megünnepelhessék primíciájukat.

Ünnep az egész közösség számára

„Igen nagy esemény ez minden egyházközség életében. Ennek az alkalomnak örül a helyi közösség, örül az egyházi vezetőség” – fogalmazott az eseménnyel kapcsolatban Gábor Zoltán. A szépvízi plébánostól megtudtuk, az elmúlt hat évtizedet figyelembe véve ez mindössze a második alkalom, hogy a település papot adhatott a katolikus egyháznak. „Nagy kitüntetés ez számunkra. Öt autóbusszal mentünk a papszentelésre, közel háromszázan voltunk jelen. Kimondhatatlan nagy örömet éreztünk” – osztotta meg a tapasztalatokat a plébános. Az atya elmondta, ritka alkalom ez egy egyházközség életében, ezért ehhez mérten készülnek a vasárnap tartandó újmisés ünnepségre is. „A papszentelésen ízelítőt kaptunk az eseménynek a meghittségéből. Amikor a szentelendők leborultak az oltár előtt és a mindenszentek litániáját énekelték a hívek, sokaknak könnyes lett a szemük. Éreztük, hogy valami nagy dolog történik –fogalmazott a plébános.

Akik az Úr hívó szavára hallgattak

„Az eltelt évek alatt nem egyszer megéreztem az Úr kegyelmét, hogy egyre jobban és szorosabban elköteleződjem mellette, az ő szolgálatára, bár ez nem mindig volt egyszerű és könnyű. Erre szolgált számomra többek között a gyakorlati-pasztorális év is, ami szép tapasztalat volt és biztos láncszem a papi hivatásom fejlődésében\" – fogalmaz a Vasárnap katolikus hetilapban közzétett hitvallásában Gál Hunor szépvízi újmisés.

A kászonújfalviak ünnepeltje a hívó szó meghallgatására biztatja a híveket hasonló soraiban: Biztatlak, kedves testvérek, titeket, akik lelketekben meghallottátok vagy meghalljátok a hívó szót, merjetek igennel válaszolni és imádkozni azért! Akik pedig tudjátok, hogy környezetetekben valaki már meghallotta a hívó szót, támogassátok és bátorítsátok őt” – írja György Imre.

A csíkszentsimoni születésű Boga Norbert Árpádot hitvallásában kifejti, Isten akarata szerint cselekedett. „A szemináriumi évek alatt mindig és már a beiratkozáskor is ezt kértem Istentől, hogy legyen meg az ő akarata; ha ő azt akarja, hogy pap legyek, akkor az leszek. (...) Ezzel akarom elkezdeni a papi életemet, a szolgálatot, hogy mindig az ő akaratát kutassam, keressem és tegyem. Ebben példakép számomra a Boldogságos Szűzanya, aki igent mondott Isten akaratára, aki vállalta a szenvedést, az üldöztetést, mindenben az Atya akaratát kereste.”

Primíciák hétvégéje

A csíkszentsimoni plébániatemplomban július ötödikén, szombaton tíz órakor kezdődik a primíciás ünnepi szentmise, Szépvízen egy nappal később, vasárnap lesz a szertartás. Utóbbi esetben délelőtt fél tízkor az újmisés családi házához vonul az ünneplő közösség, a szentmise 11 órakor kezdődik a templomban. A kászonújfalvi hívek egy héttel később, július 12-én, szombaton 17 órától ünneplik újmisés papjukat. Az újonnan felszenteltek egyébként első szolgálati helyüket is megtudták: Bene Kálmán Ditróban, Boga Norbert Árpád Baróton, Gál Hunor Gyergyócsomafalván, György Imre pedig a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánián kezdi el papi hivatását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés