Az orgona szebbé teszi az ünneplést

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Egy orgonának kell tudni sírni, örülni, dicsőségesen szólni – vallják a hozzáértők. És valóban így van, hiszen az általa, templomokban megszólaló szép muzsika még a keményszívű ember lelkében is gyönyörűséget ad, közelebb hozva őt ezáltal Istenhez. Vasárnap rendhagyó ünnepre voltak hivatalosak a tusnádfürdőiek a helyi plébániatemplomban, hiszen a nemrég vásárolt, több mint fél évszázados orgonát szentelhette fel Jakubinyi György, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke.

Rédai Botond

2013. március 10., 14:502013. március 10., 14:50

2013. március 10., 21:202013. március 10., 21:20

Nehéz időkben sikerült felépíteni ezt a szép templomot a hívek és az akkori plébános segítségével. Ám azóta is hiányzott belőle Isten házának az ékessége, az orgona – fogalmazott az ünnepi szentmise bevezetőjében Balázs Hegedüs József. A tusnádfürdői plébános hozzátette, a múlt év közepén merült fel az orgona beszerzésének gondolata, az ehhez szükséges összeget alig hat hónap alatt sikerült összegyűjteni.

„Az orgona szebbé teszi a mi ünneplésünket, amely így Isten előtt is tetszetősebb lesz” – ez már Jakubinyi György érsek részéről hangzott el rövid üdvözlő beszédében. Ezt követően az egyházi méltóság megáldotta a Kisboldogasszony plébánia orgonáját. „A legjobb, a legszebb hangszer, a hangszerek királynőjének nevezték már az ókorban is” – fogalmazott későbbi prédikációja során az egyházfő. Hangsúlyozta, az orgona eredetileg világi hangszer volt, éppen ezért nehezen fogadták el annak egyházi használatát. Jakubinyi kiemelte, amikor az emberek ünnepelni ülnek össze, ének és muzsikaszóval jár a mulatság. Így van ez az egyházban is, ahol orgonával tesszük felemelőbbé a hívek énekét.

„Ez a zeneszerszám Isten dicsőségét szolgálja, manapság inkább egyházi hangszernek számít” – említette az érsek, köszönetet mondva mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak a hangszer megvásárlásához. „Most teljes ez a templom, mert orgonával rendelkezik” – zárta szentbeszédét a gyulafehérvári érsek.

A tusnádfürdői Kisboldogasszony plébániatemplom egyébként egy 1924-ben épített kápolna helyén áll. Utóbbit a hívek számának növekedése miatt és a nagyobb befogadóképesség kialakítása céljából az 1980-as évek elején lebontották, és helyére, új alapokkal, egy nagyobb templomot építettek. A templomépítést az akkori egyháztanács a papjával és a hívek összefogásával valósította meg. Mint azt már említettük, az orgona megvásárlásának ötlete tavaly nyáron merült fel. Balázs Hegedűs József helyi plébános kezdeményezésével a templom egy 1957-ben épült német Walcker gyártmányú orgonával gazdagodott, amely 2012. december 16-án szólalt meg először Tusnádfürdőn. Az orgona beszerzését a tusnádfürdői hívek, a Bethlen Gábor Alapítvány, Tusnádfürdő Polgármesteri Hivatala és a Nagytusnádi Közbirtokosság támogatta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
Hirdetés