
Fotó: Veres Nándor
Nemsokára megkezdődik Hargitafürdőn a főutca aszfaltozása is, a település bejáratától a központ irányába. Az európai uniós támogatással zajló útfelújítás a végéhez közeledik, augusztus végére kellene végeznie az építőnek a munkával. A projektfelelős szerint tartható ez a határidő – számol be hétfői címlapsztorijában a Csíki Hírlap.
2015. július 13., 11:202015. július 13., 11:20
Több mellékutcában, így a sípályákhoz vagy a templomhoz vezető szakaszon már aszfaltozott úton lehet közlekedni Hargitafürdőn, további kisebb utcákban kockakőburkolatok készülnek, és különböző helyszíneken dolgoznak még az útszéli csapadékvíz-elvezető sáncok betonozásával. Az út alapozása már a végéhez közeledik. Az Ózon szállóhoz vezető útszakaszon és a főutcán még várni kell az aszfaltozásra. Nem sokat – ígérte a Csíki Hírlap beszámolója szerint a kivitelezéssel megbízott karácsonkői (Piatra Neamţ) General Construct Kft. egyik alkalmazottja. Mint mondta, ahogy ott és még néhány kisebb utcában befejezik az aszfaltozást, a főutcán folytatják, Hargitafürdő bejáratától kezdve a központ felé.
A főutca jobb oldalán parkolóhelyeket is kialakítanak, ezek alapozása és az útpályától elválasztó szegélykövek elhelyezése megtörtént. A vízelvezető sáncok betonozását szakaszosan, kézi erővel végzik az alkalmazottak. 11 utca és 14, gyalogos bejárónak nevezett szűkebb útszakasz burkolását tartalmazza a terv, ezekből 7 útszakasz aszfaltozása és 3 gyalogos bejáró kövezése teljesen elkészült, a többiekkel még dolgoznak.
Dósa Eszter, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal projektfelelőse szerint a határidő tartható, az alapozással, a sáncok kialakításával és a támfalak építésével jól haladtak. Hozzátette, mintavétel alapján folyamatosan vizsgálták az aszfaltot és a tömörítést is vastagság, minőség és fajsúly alapján, és a felhasznált beton minőségéről is laborvizsgálatokat kértek. „A júniusi elszámolást még nem nyújtotta be a cég, pénzügyi szempontból a következő kifizetésnél elérjük az 50 százalékot, és még van két hónap a befejezésre” – részletezte az illetékes.
Hargitafürdőn a felújítás során több mint 4 kilométer hosszúságú új útburkolat készül, a tervben gyalogosbejáróként feltüntetett szűk utcákat kockakővel burkolják, a főbb útvonalakon aszfaltoznak. A beruházás során ötezer négyzetméternyi parkolót is építenek, ez 290 személygépkocsi és 12 autóbusz számára biztosít helyet. Parkoló készül a sípályákhoz vezető szakaszon, akárcsak a mofetták és a kemping közelében, és megfelelő közvilágítást is kialakítanak. A munkálatokat a Regionális Operatív Program által biztosított 15 millió lejből valósítják meg.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
szóljon hozzá!