
Fotó: Kristó Róbert
Birtalan Józsefet, Hargita Megye Tanácsának alelnökét a napokban nevezik ki a Köztisztviselők Országos Hatóságának élére. Az udvarhelyszéki RMDSZ még nem döntött arról, kit javasol az alelnöki tisztségbe, Borboly Csaba tanácselnök viszont megerősítette: mindenképp az udvarhelyszéki jelöltet támogatja.
2014. március 27., 17:412014. március 27., 17:41
„Én is tagja vagyok annak a testületnek, amely múlt hétfőn szavazott Birtalan József előléptetéséről, hogy a napokban kinevezésre kerüljön az államtitkári tisztségbe” – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
„Udvarhelyszéknek és a megyének ez egy lehetőség és előrelépés, hiszen ez a hivatal az összes közintézmény életét meg tudja könnyíteni, ahogyan azt a 2008 előtti időszakban már megtapasztalhatták. Nagyon jó lehetőség és jó döntése az RMDSZ-nek” – fogalmazott Borboly. Arra a kérdésünkre, hogy mikor szavaznak az új megyei alelnökről, Borboly Csaba azt válaszolta: a törvény értelmében tizenöt nap áll rendelkezésükre a kinevezést követően, tehát van még idő.
A megyei önkormányzat alelnöki tisztsége mindenképpen az udvarhelyszékiek által jelölt személyt illeti meg, mondta az elnök, ezért minél előbb várja az udvarhelyszéki RMDSZ javaslatát. Az önkormányzat kétharmados többsége RMDSZ-es, és az elmúlt években mindhárom térségből volt egy-egy tagja az elnökségnek. „Én természetesen az udvarhelyszéki jelöltre szavazok, és bízom abban, hogy a csíki és gyergyói kollégák is ezt teszik” – mondta Borboly Csaba.
Gyakorlatilag a miniszterelnök döntésétől függ, hogy mikor lesz a hivatalos kinevezés, de gondolom, hogy ez a napokban meg fog történni – tájékoztatta portálunkat Birtalan József.
A köztisztviselők ügynöksége egyébként az országban lévő több mint 140 ezer köztisztviselő szakmai karrierjével és minden ehhez kapcsolódó dologgal foglalkozik. „Fontosnak tartjuk képviselni azokat az embereket, akik országszerte a közigazgatásban dolgoznak. Döntésem mellett szól, hogy dolgoztam már ennél az ügynökségnél 2005–2009 között, tehát nem ismeretlen számomra, másrészt a magyar vezetőségű önkormányzatoknak is nagy szükségük van segítségre, hiszen minden egyes versenyvizsgát, amit kiírnak, ez az ügynökség hagy jóvá, és ezáltal tudják a megfelelő humánerőforrást biztosítani működésükhöz. Ha egy polgármesteri hivatal vagy megyei önkormányzat jól működik, akkor az a lakosságnak is jó. Ugyanakkor fontos az is, hogy ezekben az intézményekben is jelen legyenek az embereink, és mégsem mindegy, hogy kivel milyen nyelven lehet tárgyalni, vagy mennyi empátiát mutat egy-egy ügy iránt ” – mondta Birtalan.
Bíró Barna Botond, az udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezető elnöke arról tájékoztatott, hogy a területi szervezet választmánya csak azután jelöli meg a megfelelő személyt a megyei önkormányzati képviselők közül, miután lemondott mandátumáról a megyei tanács alelnöke. Ezt követően a Hargita Megyei Egyeztető Tanácsnak kell elfogadnia a jelöltet, majd a következő tanácsülésen napirendre kerül az ügy, ahol a tanácstagok döntenek. „Arról még nem tárgyaltunk, hogy ki lenne az a személy, akit javasolnánk a megyei tanács alelnöki tisztségébe, de minél előbb sor kerül erre” – mondta az ügyvezető elnök.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!