
Fotó: Kristó Róbert
Noha az elemzők szerint a recesszió és a gazdasági válság idejét éljük, úgy látszik ez egyáltalán nem szegi az emberek adakozó kedvét. Ezt mutatja a még novemberben, a Gyulafehérvári Caritas által lebonyolított Szent Erzsébet gyűjtés is, melynek adatait nemrég összesítették az illetékesek. Ebből kiderül, a több éve megszervezett akció során most gyűlt be a legtöbb pénz.
2009. december 27., 17:082009. december 27., 17:08
2009. december 27., 17:162009. december 27., 17:16
Fotó: Kristó Róbert
A szervezet, az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon szervezte a gyűjtést.
Ezúttal a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek felkarolására adakozhattak Erdély katolikus templomaiban, az eredmény pedig önmagáért beszél. A Caritas sajtóközleménye szerint felhívásuk nyitott szívekre talált, hisz annak ellenére, hogy társadalmunk számos tagja nehezebb anyagi körülmények között él az előző évekhez képest, idén gyűlt a legtöbb felajánlás a Szent Erzsébet-gyűjtések során: az adakozók jóvoltából összesen 178.354,20 lej gyűlt össze a hátrányos helyzetű gyermekek javára. A tavalyihoz képest például ez nem kevesebb, mint 20 ezer lejes többletet jelent.
Az illetékesek tájékoztatása szerint a befolyt összeget a Caritas gyermekfelkaroló programjainak a támogatására fordítják. Ennek értelmében Erdély hat megyéjében, köztük Székelyföldön is olyan jellegű programok működéséhez járulnak hozzá, ahol a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok oktatását és felzárkóztatását, a vidéken élő gyermekek személyiségfejlesztését, az egészséges és a fogyatékkal élő gyermekek közötti találkozást, valamint a kisgyermekek korai fejlesztését segítik elő.
Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.