A krisztusi közösség részeivé váltak

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Azért ültök most szüleitek mellett, mert a keresztény életet a gyermekek leginkább a családban tapasztalhatják meg – szólt az elsőáldozókhoz a csíkszentkirályi plébániatemplomnál megtartott ünnepi szentmise bevezetőjében Csató Béla plébános. Az említett községben vasárnap 19 gyerek részesülhetett első alkalommal szentáldozásban. Hasonló eseményt a Csíki-medence számos településén tartottak.

Rédai Botond

2010. május 09., 18:082010. május 09., 18:08

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Izgatott gyerekek, büszke szülők és virágcsokrukkal már-már türelmetlenül várakozó hozzátartozók, ismerősök, a plébánia előtt várakozó fúvósok – ez a kép tárult az elé, aki részt vett az említett község plébániaudvarán megtartott ünnepi szentmisén.

„Az elsőáldozásban a szent áldozás a lényeg” – hangsúlyozta az ünneplő közösség előtt a plébános, aki szerint természetes dolog az ünnepi asztalhoz történő járulás, ám ezt a tettet az alázatosság, a szerénység, illetve az egyházi élet tisztasága kell jellemezze.

Az atya prédikációjában arról a közösségépítő erőről beszélt, amit Jézus Krisztus jelenléte biztosít számunkra. Kihangsúlyozta, a keresztény embernek ki kell vonulnia abból a világból, aminek erkölcseivel nem tud egyetérteni. Ez tulajdonképpen azt jelenti, úgy kell élnie környezetében, hogy nem köt kompromisszumot a gonoszsággal, ugyanakkor a bűnt konkrétan bűnnek nevezi, az erényt erényként említi, azt beszéli, amit tapasztal. Aki ekképp él, azt közösségébe hívja az Úr, amelynek állandó köteléke maga Jézus Krisztus – tette hozzá Csató Béla.

A plébános megjegyezte, a szülők ugyan most erre az életformára, azaz a krisztusi közösség útjára indítják gyerekeiket az elsőáldozás által, ám emellett továbbra is fontos, hogy Jézust állítsák eszményképpé a mindennapi életben. A szentmise legünnepélyesebb pillanata természetesen a szentáldozáshoz járulás volt, azelőtt viszont hitvallást tettek mind az ünnepeltek, mind a jelenlevők, továbbá néhány szavalat is elhangzott az elsőáldozók részéről.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára

A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit

A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit
2026. február 05., csütörtök

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást

A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást
2026. február 05., csütörtök

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok

A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak

A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak
2026. február 05., csütörtök

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja

A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja
2026. február 05., csütörtök

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket

Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában

Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában
2026. február 05., csütörtök

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt

Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt
2026. február 05., csütörtök

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról

A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról
Hirdetés