A Jóisten csodálatosan vezetett engem

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Nagyméltóságú és Főtisztelendő Tamás József Csíkszentsimonban töltötte gyerekkorát. Ide tér vissza ma is édesanyjához és testvéreihez, jelen van szeretett falujának minden jelentős eseményén. Ez a film Csíkszentsimon tisztelgése nagy fia előtt – olvasható a segédpüspökről készült portréfilm ismertetőjében, amelyet szerdán délelőtt mutatnak be a csíksomlyói kegytemplomban. Az egyházi méltósággal a film készítésének körülményeiről beszélgettünk.

Rédai Botond

2011. március 01., 16:142011. március 01., 16:14

2011. március 01., 18:252011. március 01., 18:25

Tamás József segédpüspök: „Sose bántam meg, hogy elfogadtam az Úr hívó szavát”

„Meglepetés volt számomra a felajánlás, egyáltalán nem számítottam erre. Nem gondoltam, hogy az a falu, ahol felnevelkedtem és ahonnan elindultam életemnek eme útjára, egy ilyen ajándékot szán nekem” – fogalmazott interjúnk elején Tamás József. A segédpüspök kifejtette, természetéből fakadóan inkább a háttérben tevékenykedik, nem szereti a látványosságot, a kirívóságot, hiszen anélkül és értékelik az embert. „Éppen ezt a megbecsülést láttam ebben a szándékban, ezért fogadtam el Fábián László polgármester felkérését” – említette a főtisztelendő.

Mindig jólesik visszatekinteni

„Ahogy az ember mind jobban előrehalad az idős korban, egyre inkább visszatekint és próbálja életének eseményeit számba venni és értékelni. Én is próbáltam korábban is összeszedni emlékeimet egy önéletrajz formájában” – mondta a segédpüspök, hozzátéve, a film kapcsán is sikerült újjáélnie a múltat. Hiszen a szülőfalutól (Madéfalva) és nevelkedés helyszínétől (Csíkszentsimon) kezdve, a tanulmányok elvégzésének, majd munkájának állomásait felkeresni mindig élményszámba megy. „Mindenhol voltak szép emlékeim a hívek ragaszkodása és szeretete kapcsán. Ám úgy gondolom, a Gyulafehérváron, kispapok nevelésével és lelki vezetésével eltöltött tíz évem a legmeghatározóbb” – hangsúlyozta az egyházi méltóság.

Közel másfél évtized segédpüspökként

Immár tizennégy esztendeje annak, hogy a csíksomlyói kegytemplomban püspökké szentelték Főtisztelendő Tamás Józsefet. „Ez a 14 év úgy nem egészen úgy telt el, ahogy az ember szerette volna. Sajnos, kissé hátrányosan befolyásolt az a tény, hogy nincsen egy megfelelő székhely, ahol egy ilyen munkát kellene végezni” – értékelt röviden Tamás József. Magyarázatképpen elmondta, a püspöki székhelyként szolgáló jelenlegi épület lakásnak megfelelő ugyan, viszont hivatalnak nem alkalmas. Emellett szintén negatívumként említette, hogy a csíksomlyói kórháznak otthont adó épületet még mindig nem tudja használni az egyház, így megfelelő, korszerű levéltárat sem alakíthattak még ki. „A lelkipásztori munkát sikerült ellátni, de még intenzívebbé tudta és tudná tenni, ha az említettek megvalósulnának” – vélte a főtisztelendő

Aki rátalált a kincsre

Az alcímben szereplő mondat tulajdonképpen a portréfilm címe is. Ezzel kapcsolatban az egyházi méltóságtól megtudtuk, a film forgatása során egy vasárnapon ez volt a felolvasott evangéliumi szakasz, azaz Jézusnak a példabeszéde a kincskereső emberről. „Úgy érzem, én különösebben nem keresgéltem, hogy az életben hol legyen a helyem. A Jóisten a hivatásban csodálatos módon vezetett, egyszerűen Ő kínálta a lehetőséget, számomra csak annyi az érdem, hogy elfogadtam és követtem a hívó szót. De ennyi idő eltelte után is mondhatom, soha nem bántam meg azt, hogy hívó szavát elfogadtam” – zárta mondandóját Tamás József segédpüspök.

Ünnepi szentmise és filmbemutató

Tamás József püspökké szentelésének évfordulója előtt tisztelegve, március 2-án délelőtt 10 órától ünnepi szentmisét celebrálnak a csíksomlyói kegytemplomban. Azt követően a Jakab Antal Felnőttképzési és Tanulmányi Központban lehet megtekinteni Daczó Katalin szerkesztő és Elekes Zsolt operatőr-vágó, a segédpüspökről szóló portéfilmjét, amely a csíkszeredai Mementó Stúdióban készült.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 22., szerda

Megakasztotta a szakszervezet a bértörvény véglegesítési folyamatát

Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.

Megakasztotta a szakszervezet a bértörvény véglegesítési folyamatát
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
2026. július 22., szerda

Ha minden jól megy, jövő év elején tud már pácienseket fogadni a Marosvásárhelyen épülő, égési sérülteket kezelő kórház

Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.

Ha minden jól megy, jövő év elején tud már pácienseket fogadni a Marosvásárhelyen épülő, égési sérülteket kezelő kórház
2026. július 22., szerda

Több mint száz tűzoltót és robotokat is mozgósítottak a ma reggeli brassói tűzvészhez

Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.

Több mint száz tűzoltót és robotokat is mozgósítottak a ma reggeli brassói tűzvészhez
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon

Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon
Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon
2026. július 22., szerda

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon

2026. július 22., szerda

Rendkívüli ülésszak kezdődik jövő héten a román parlamentben

Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.

Rendkívüli ülésszak kezdődik jövő héten a román parlamentben
2026. július 22., szerda

Volt külügyminiszterrel boncolgatták Tusványoson, hogy hol van Magyarország, Románia és Lengyelország helye a világban

Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.

Volt külügyminiszterrel boncolgatták Tusványoson, hogy hol van Magyarország, Románia és Lengyelország helye a világban
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Újra műsorra tűzik Erdélyben a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet – exkluzív előzetessel érkezik a folytatás

Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.

Újra műsorra tűzik Erdélyben a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet – exkluzív előzetessel érkezik a folytatás
2026. július 22., szerda

A határidő előtt megnyílhat az észak-erdélyi autópálya két szakasza

A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.

A határidő előtt megnyílhat az észak-erdélyi autópálya két szakasza
2026. július 22., szerda

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson

Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson
Szerda az esőről (is) szól Tusványoson
2026. július 22., szerda

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson

Hirdetés